A dákoromán mítoszok nyomában

2009. május 4. 10:47 Papp Lívia

A román történelmet és köztudatot nagyban befolyásolják két kérdéskör, az eredet és a kontinuitás történetei. Ezeket a kérdéseket elemezte Lucian Boia román történészprofesszor is, akinek nemzeti mítoszokat vizsgáló könyvei alapján juthatunk arra a következtetésre, hogy noha a szakma szintjén megváltozott a történelemről szóló közbeszéd, a tömegkultúra a mai napig változatlanul a romantikus mítoszokat közvetíti.

Korábban

Nacionalista mítoszok a kommunista közbeszédben

Lucian Boia román nyelven először 1997-ben megjelent "Történelem és mítosz a román köztudatban" című könyvének alaptézise, hogy nem létezik sem "objektív" történeti tény, sem objektív történetírás, csak imaginárius konstrukció. "A történelem nem realitás, hanem reprezentáció." Boia definíciója szerint történész az, "aki a történelemről beszél (…) összefüggések és jelentéshordozó dolgok lankadatlan termelője. Egyfajta 'fikciót' teremt 'igazi, valóságos' anyagból."

Boia szerint eközben a valójában megtörtént objektív múlttal és a múlt rekonstruálásával, azaz a múltról folyó diskurzussal egyaránt találkozunk. A történész szerint sokszor még szakmabeliek is összekeverik a két fogalmat, ám a történelemnek e kétféle jelentése távolról sem azonos. "Az első fokozatosan elmosódik a történések folyamán, a másiknak pedig nincs rá módja, hogy 'feltámassza' azt a maga teljességében. Amit általában történelemnek mondunk, az nem más, mint történelemről szóló diskurzusunk, a múltról alkotott, elkerülhetetlenül hiányos, leegyszerűsített és torz kép, olyan múlt-kép, amelyet a jelen szüntelenül, újra és újra megalkot magának."

Boia gondolatmenetében mindezt a román történelemképre is kiterjeszti, így megtudhatjuk, hogy a kommunista történelemkép a kezdeti bizonytalankodás után lényegében a 19. században kikristályosodott nemzeti mitológiát vette át; könyvében minden eddiginél érthetőbben mutatta be a nemzeti romantika és a nemzeti kommunizmus kapcsolatát. Ebben az értelemben 1989 sem jelentett valódi töréspontot, a nemzeti-kommunista kánon kontinuitása lényegében töretlen volt, hiszen mind a közoktatás, mind a politikai-kulturális közbeszéd érintetlenül hagyta azokat az alapító mítoszokat, melyeket még a forradalmi romantika teremtett meg.

Traianus oszlopának mása a bukaresti Történeti Múzeumban

A 19. és 20. század román történelemkonstrukcióinak áttekintése során a történész ezért arra a jelenségre koncentrál, hogy miképp fonódik össze a politikai legitimáció igénye a történeti diskurzussal, illetve hogy miként emelkedik ki a politikai modernitásra jellemző, a kontinuitást hangsúlyozó eszmerendszer. Boia úgy véli: a mítoszokat ugyan nem tudjuk kikapcsolni életünkből, de mindenképpen szükség van valamiféle "domesztikációjukra", vagyis a mitológiai struktúrák működési mechanizmusának és aktualizálási folyamatának feltárására. Mindez természetesen nem jelenti a nemzeti szimbólumok feladását.

A mitológia működésének és szerepének feltárását két szempontból is fontosnak tartja. Egyrészt, mert véleménye szerint Romániában a mai napig él a történelem objektivitásának illúziója, másrészt pedig mivel szükségesnek érzi a román történetírás kritikai revízióját. Elemzése a 19. század elejétől az 1996. évi választásokig terjed és a történeti diskurzus minden szintjének (politikai propaganda, historiográfia, tankönyvek, szépirodalom, képzőművészet, zene) áttekintő elemzésére épül.