Visszatért Csehországba az elfeledett Skoda harckocsi
2008. november 11. 18:05 MTI
Hatvan év után visszatért Csehországba a Skoda LT 35 típusú harckocsi, amely a II. világháború előestéjén a csehszlovák hadsereg egyik legkorszerűbb és legjobb fegyverének számított.
Ebből a tankból egyetlen egy sem maradt fenn Csehországban, és a nagyvilágban is mindössze négy darabról tudnak a hadtörténészek. A most Csehországba visszatért tankot 1939-ben zsákmányolta a német hadsereg, majd 1945-ben hadizsákmányként az Egyesült Államokba került. Az amerikai kormány Vlasta Parkanová cseh védelemi miniszter kérésére adta vissza a cseheknek a híres harckocsit, amellyel kedden a veteránok napja alkalmával a prágai hadtörténeti múzeumban a szélesebb nagyközönség is megismerkedhetett.
"A múzeumból a Prága melletti Lesanyba szállítjuk a harckocsit, ahol átvizsgálják és felújítják. Célunk, hogy újra harcképes állapotba hozzuk a tankot" - mondta kedden az MTI tudósítójának Ales Knízek, a hadtörténeti múzeum igazgatója. A múzeumban kedden nagyszabású kiállítás nyílt a drámai eseményekkel teli 1938-as évről és a csehszlovák hadsereg mozgósításról. A katonákra végül is Prágának nem volt szüksége, mert négy korabeli nagyhatalom szeptemberben Münchenben úgy döntött, hogy Csehszlovákiának át kell adnia a szudétanémetek lakta vidékeit a náci Németországnak. Edvard Benes csehszlovák elnök lemondott, s Nyugatra emigrált. Prága a kapitulációt elfogadta, így a müncheni egyezmény gyakorlatilag az 1918-ban létrejött Csehszlovák Köztársaság végét is jelentette.
A hadtörténeti múzeum kiállítása az augusztusi-szeptemberi eseményekre összpontosít, s az érdeklődők mintegy 400 kiállítási tárgyat tekinthetnek meg. Ezek többsége a korabeli csehszlovák hadsereghez kötődik, s most került első ízben a nagyközönség elé. A fegyvereken és az uniformisokon kívül a kiállításon megtekinthető a csehszlovák határ mentén felépített erődök modellje is.
A két világháború közti időszakban a cseh fegyvergyárak a világon a legkorszerűbbek közé tartoztak, s Észak-Amerikát kivéve az összes kontinensre exportálták termékeiket. A pilseni Skoda, amely az Osztrák-Magyar Monarchia legnagyobb fegyvergyára volt, a Csehszlovák Köztársaságban is megtartotta pozícióját és színvonalát. A Skoda LT 35 típusú tankot a harmincas években fejlesztette ki és gyártotta a Skoda.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.