1848 a szomszéd országok tankönyveiben

2008. március 18. 15:00

A nemzeti ünnep kapcsán ezúttal olyan vitatott pontokat kerestünk a magyar, a román és a szlovák historiográfiában, amelyeket a mai napig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni. A németeknek és a franciáknak már sikerült közös történelem tankönyvet írniuk Elzász-Lotharingiában, a nagy kérdés az: kell-e, és ha igen, mikorra várható egy közös kárpát-medencei álláspont 1848 kapcsán. Tankönyvek és álláspontok illetve a 60 éves Kossuth-díj a Múlt-kor 2. évfolyamának 24. adásában.

Korábban

Közös tankönyvről álmodnak a magyar és a szlovák történészek

Közös törikönyvön gondolkodnak a lengyelek a németekkel

Megbékélés és multiperspektivitás a történelemtanításban

Palesztin narratíva az izraeli tankönyvekben

Miskolczy Ambrus történész szerint "1848. március 15-e valamennyi magyarországi ember számára örömünnep volt. Örömünnep volt a románság számra is, és örömünnep volt Erdélyben is. A marosvásárhelyi diákok például lelkesen szavalták Petőfi Nemzeti dalát. A kérdés az egyesített, a "Rabok legyünk a szabadok?", a válasz viszont már kevésbe: "A magyarok Istenére esküszünk!", hiszen erre már felvetődött egy másik kérdés: Miért a magyarok Istenére?"

Nemcsak a románság, de a szlovákság, és a Történelmi Magyarország területén élő többi nemzetiség is üdvözölte a forradalmat, hiszen a jobbágyfelszabadítás, és a többi vívmány nekik is ugyanazt jelentette, mint a magyar anyanyelvűeknek. Ennél azonban ők tovább mentek volna. Nyelvhasználatot és bizonyos autonómiát akartak, vagyis nagyrészt ugyanazokat a követeléseket fogalmazták meg a magyar kormánnyal szemben, mint a magyarok a Habsburgokkal szemben.

Dusan Kovac, a Szlovák Tudományos Akadémia alelnöke elmondta, hogy "a forradalom hátterében a nacionalizmus állt. A nacionalizmus kifejezést nem pejoratív, hanem semleges értelemben használom, amely összeurópai jelenség volt és a nemzetállam eszméjét hozta el Közép Európába. Kossuth és Stúr is a nemzeti állam híve volt. Ugyanabban az eszmében hittek, hiszen mindketten hegeliánusok voltak. De a nemzetállamot mindketten a saját elképzelésüknek megfelelően értelmezték. Kossuth és társai számára a magyar nemzetállam gyakorlatilag az egész történelmi Magyarországot jelentette, míg túr és társai a nemzetállam alatt azt értették, hogy a szlovákok ebben az államban bizonyos önrendelkezéssel akarnak bírni."

Olteanu Florin történész szerint "a partiumi románok attól különböztek az erdélyiektől, hogy a függetlenségüket a magyarországi magyarokkal együtt képzelték el, tehát a Habsburgok ellenében. Az erdélyi románok az autonómiát a Habsburg Birodalmon belül képzelték el."

Závodszky Géza történész, tankönyvíró ezt megerősítette, mondván "nem a magyarországi románok kelnek föl. A tiszántúli románok, a ma már elszakított területekről ezrével állnak be honvédnek. A magyar honvédseregnek legalább 10 ezer román anyanyelvű katonája van. A Tiszántúlon 1 millió román van. Tehát a Királyhágón innen, ami nem Erdélyhez tartozott. Meg a Bánságban. Nem ott van a román felkelés. Erdélyben van a román felkelés." Nemcsak a románság, de a szlovákság is megosztott volt. Ekkor Békéscsaba a legnagyobb szlovák település, a mai Szlovákia területét is beleértve. Az itteni szlovákok, ahogy sokan a felvidékiek közül is, a magyar nemzetőrségbe álltak be.