A tengeri utasszálítás királynője: 35 éve pusztult el a Queen Elizabeth
2007. január 9. 15:00
Korábban
A világ legnagyobb hajói
A Queen Elizabathet egy floridai kikötőben nyitották meg a nyilvánosság előtt, de a továbbra is veszteséget termelő hajót az év végén a helyi hatóságok a tűzveszély miatt bezáratták. 1970-ben egy hongkongi üzletember, C. Y. Yung tulajdonába került, aki úszó egyetemmé kívánta átalakítani.
Utódát, a Queen Elizabeth II-t 1967-ben bocsátották vízre, az ünnepélyes alkalommal II. Erzsébet királynő ugyanazt az arany ollót használta, amelyet anyja 1938-ban. A QE2, amely 1995-ben tette meg ezredik útját, Mike Oldfield brit rockzenészt egy teljes album megírására ihlette. Ezt a hajót 1994-ben egy német gyárba adták be nagyjavításra, de a 30 millió fontot felemésztő rekonstrukció katasztrofálisan sikerült. A javítás utáni első úton az utasok tucatjainak kellett közös helyiségekben aludniuk, mivel a lakosztályok mennyezetei leszakadtak, a vízcsövek eltörtek, a vécék öblítőinek tartalma a használókra zúdult, s mire a hajó New Yorkba ért, olyan állapotba került, hogy az amerikai parti őrség biztonsági okokból jó ideig nem engedte kifutni. A QE2 ma turistákat visz világkörüli utakra.
A világ legnagyobb hajója címért folyó versenyben nehéz igazságot tenni, hiszen különböző szempontok alapján egyszerre többen is maguknak követelik. A teherszállítók közül a Knock Nevis elnevezésű olajszállító magaslik ki, amely 458 méter hosszú, vízkiszorítása pedig 260 851 regisztertonna. Az utasszállítók közül a büszke cím jelenlegi birtokosa a Karib-tengeren szolgálatot teljesítő Freedom of the Seas, amely 339 méter hosszú, vízkiszorítása 160 ezer tonna, a 3634 utas kényelméről 1400 fős személyzet gondoskodik.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
klímakutatás
- Egy évszázaddal ezelőtti vulkánkitörés okozhat hamuesőt Alaszkában
- Csigahéjak és cseppkövek mesélnek a Kárpát-medence jégkorszaki klímájáról
- Lényegesen hidegebb volt az utolsó jégkorszak, mint eddig gondoltuk
- Hét fokkal lehetett hidegebb a Föld a legutóbbi jégkorszak során
- Egy alaszkai vulkánkitörés is szerepet játszhatott a római köztársaság bukásában
- Készítőik elképesztő vakmerőségének állítanak emléket a 19. századi tornádófotók
- A Föld tengelyének dőlésszöge határozhatta meg a jégkorszakok végét
- Melegebb lehetett Grönland, amikor a skandináv telepesek megérkeztek
- Az amerikai őslakosok tömeges pusztulása is hozzájárult a kora újkori „kis jégkorszakhoz”
- Akár csökönyös főnökeivel is hajlandó volt ölre menni Bette Davis 20:15
- Nehezen barátkozott meg az amerikai hétköznapokkal Kabos Gyula 18:05
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap