Hagyományörzők is részt vesznek Rákóczi újratemetésének évfordulóján
2006. október 5. 11:45
Az 1703-1711 közötti magyar szabadságharc korának zenéjét őrzi a vajai Rákóczi Tárogató Együttes, amelynek tagjai ott lesznek a törökországi száműzetésben 1735-ben elhunyt vezérlő fejedelem hamvai hazaszállításának 100. évfordulóján rendezett kassai emlékünnepségen is - közölte a zenekar vezetője szerdán az MTI-vel.
Korábban
Az 1992-ben alakult, hat tagú Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei együttes a kuruc kor hangszerének, a tárogatónak a megőrzésére szerveződött - mondta Nagy Csaba. Az 54 éves, nyíregyházi zenetanár, akit a Magyar Művészetért Díj Kuratóriuma Bartók Emlékdíjjal tüntetett ki a múlt héten, emlékeztetett arra, hogy a klarinétfélékhez tartozó nyelvsípos fafúvós hangszer három évszázada a kuruc dallamainak hivatott előadója volt.
|
Talán kissé nyers, bánatos hangja miatt érezték magukénak akkor a nehéz sorban élő jobbágyok, akik II. Rákóczi Ferenccel élükön kezdtek harcba szabadságuk kivívásáért. Nagy Csaba elmondta még: a vajai együttes természetesen korhű ruhákban szerepel a különböző ünnepségeken, a csizma, a nadrág, a pelerin, a sapka egyaránt Rákóczi-korának ruhadarabjait idézi.
II. Rákóczi Ferenc 1735-ben, nagypénteken halt meg rodostói emigrációjában. Édesanyja, Zrínyi Ilona mellé temették el Isztambulban, a galatai jezsuita templomban, szíve pedig a Párizshoz közeli Grosbois-ba került. Nyugvóhelye nem ment feledésbe, de túlzás lenne azt állítani, hogy zarándokhellyé vált volna. A XIX. században, a Rákóczi-kultusz kibontakozásával egyre gyakrabban felmerült az újratemetés igénye. A Rákóczi-szabadságharc 1903. évi bicentenáriumát már országszerte megünnepelték, mintegy előkészítve a rehabilitációt és a hamvak hazahozatalát.
Az újratemetésre 1906 októberében került sor, amikor Magyarországon már nem a dualizmus korának meghatározó politikai ereje, a Szabadelvű Párt, hanem az ellenzéki koalíció volt hatalmon. Az esemény előkészítése azonban már a hatalomváltás előtt megkezdődött, tehát a Rákóczi-újratemetés nem csupán a "függetlenségi" koalíció érdeme volt, bár utóbb ez a vélekedés vált elterjedtté. Ismerje meg az újratemetés további kulisszatitkait!
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A Rosenberg-házaspár pere tömeghisztériát váltott ki az Egyesült Államokban 16:05
- Még Gary Cooperrel és Frank Sinatrával is hírbe hozták Anita Ekberget 16:05
- Ezer forintot ajánlottak Déryné Széppataki Róza, az első magyar primadonna csókjáért 14:20
- Senki sem parancsolhatott a tájképfestészet legendájának, Georgia O’Keeffe-nek 09:50
- II. Ulászló esküvője után két hétig tartó ünnepségsorozat vette kezdetét 09:05
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap