Noé bárkája nincs az Araráton?
2005. március 30. 11:11
Orosz kutatók legújabb bejelentése szerint az Ararát hegyén semmi nyoma sincs Noé bárkájának - adta hírül a MosNews orosz napilap.
Amit egyesek egészen máig Noé bárkája maradványainak gondoltak a ma Törökországban található Ararát tetején, nos az orosz tudósok szerint mindössze természetes képződmény lehet. A Koszmopoiszk Tudományos Kutatóközpont munkatársai pénteki sajtótájékoztatójukon jelentették be, hogy a bárkának nincs semmi jele a hegyen.
"Minden amit ott láttunk, minden ott begyűjtött és elemzett minta azt mutatja, hogy a Bárkának nyoma sincs az eddig feltételezett helyén, a nyugati lejtőkön" mondta el az intézet igazgatója, Vagyim Csernobrov. "Tulajdonképp a mindent elpuszító 1840-es vulkánkitörés után, mely a konzervált fát is megsemmisíthette, nem is érdemes beszélni egy egykori hajó még meglévő maradványairól."
Az orosz expedíció 2004 őszén kutatta végig a nyugati gerincet, és részletes videofelvételeket illetve begyűjtött mintákkal tértek vissza a laboratóriumba. A tesztek elvégzése után a kutatók arra jutottak, hogy a minták egyszerűen csak a vulkáni tevékenység eredményei, és nem Noé bárkájának maradványai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Egy szabadságharcos rejtegetése miatt vetették börtönbe Madách Imrét tegnap
- Ügyvédje akadályozta meg Stephen Kinget, hogy saját kezűleg álljon bosszút autóján tegnap
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd tegnap
- Rendőri felügyelet alá helyezték a szanatóriumban röpiratokat készítő Széchenyit tegnap
- Milliók voltak kíváncsiak a „Nemek csatájának” keresztelt teniszmérkőzésre 2024.09.20.
- Róma elfoglalása zárta le az egységes Olaszországért folytatott hosszú küzdelmet 2024.09.20.
- Darázsra emlékeztető formája és hangja után kapta nevét a legendás Vespa 2024.09.20.
- A második világháború végéig kellett várni a cannes-i filmfesztivál debütálására 2024.09.20.