2022. tél: A szeretet mártírjai
ITT vásárolhatsz termékeinkből

10 tény Assisi Szent Ferencről

2018. március 28. 17:31 Múlt-kor

1. A ferences rend megalapítója, Assisi Szent Ferenc (1182-1226) dúsgazdag családba született és korának aranyifjaihoz hasonlóan két kézzel szórta a pénzt, mulatott és dicsőségre vágyva háborúba vonult.

2. A „háborús játék” hadifogsággal végződött, amely során Ferenc súlyosan megbetegedett. Hazatérve lemondott vagyonáról, elhagyta családját és szent életű emberként, apostoli szegénységben töltötte hátralévő életét.

3. Atyja, Pietro Bernardone Assisi egyik leggazdagabb posztókereskedője megpróbálta Ferencet „észhez téríteni”, először fenyegetésekkel, majd testi fenyítéssel. Végül elkeseredésében feljelentette saját fiát. A per végén Ferenc lemondott örökségéről, még ruháit is levetette.

4. A többi középkori vándorprédikátortól eltérően mindig tartózkodott a gyalázkodó, gyűlölködő kifejezésektől, és soha senkit nem támadott.

5. Szerette a természetet és az állatokat, de a hangyákat nem kedvelte, mert meglátása szerint a szorgos rovarok csak maguknak gyűjtenek.

6. Ferenc gyakran hordott seprűt magánál, s ha egy templomot piszkosnak talált, kitakarította.

7. Bár a ferences rend megalapítóját tiszteljük benne, soha nem szenteltette pappá magát.

8. Megvetette a magántulajdont. Egyszer a rend egyik viskóból lett kőházára mászott, és bontani kezdte a cserepeket. A rombolást csak akkor hagyta abba miután a katonák közölték vele, hogy az épület nem a rend, hanem a város tulajdonában van.

9. 1219-ben a keresztes hadakat követve Egyiptomba indult, hogy Melek-el-Kamel szultánt áttérítse a keresztény hitre. A találkozó létrejött, a szultán meghallgatta Ferencet, aki sértetlenül visszatért a keresztesek táborába. Ebben az évben öt testvére halt mártírhalált Marokkóban.

10. 1223. szeptember 17-én a Verna-hegyen, imádkozás közben megjelentek rajta a stigmák. Erről azonban senki sem tudott, csak Ferenc halála után derült ki. Ő volt az első, akinél Krisztus sebeit dokumentálták.
 

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2022. tél: A szeretet mártírjai
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár