A túlbuzgó legátus és az esküszegő király halála – a tragikus várnai vereség
2014. november 10. 12:01 Németh Máté
Korábban
Egy török egy aranyért: nagylelkű genovai segítség
A tavasszal még oly kecsegtető nemzetközi koalíció nyárra többek között a kétes kimenetelű tárgyalások miatt szétesett. Brankovics kihátrált a háborúban való részvételből és nem engedélyezte Kasztrióta csapatainak átvonulását sem. A drinápolyi, szegedi és nagyváradi események bizonytalanságot szültek a szövetségesekben, ez pedig kihatással volt a támogatásuk mértékére is. Ilyen előzmények után a szeptember 22-én útnak induló, nagyrészt magyarokból álló hadsereg kudarca borítékolható volt.
Hunyadi és Ulászló vezetésével a hadsereg egy ideig zavartalanul, a Duna vonalán haladt előre, elkerülve Brankovics György országát. A sereg menet közben elfoglalta a gyenge helyőrség miatt magát feladó Nikápolyt, majd a Fekete-tengerig jutva sikerült Várnát is birtokba venni. Az időközben 20 ezerre duzzadó had alig több mint a felét tette ki az egy évvel korábbinak, Hunyadiék mégis reménykedtek abban, hogy sikerrel fejezik be vállalkozásukat, azaz beveszik az Oszmán Birodalom fővárosát, Drinápolyt. Ahhoz, hogy ez valóban így történjen, szükség lett volna a flotta segítségére, ám az nem állt a helyzet magaslatán.
A szövetséges hajóhad feladata az volt, hogy lezárja a tengerszorosokat, megakadályozva ezzel azt, hogy az európai török sereg Kis-Ázsiából kapjon utánpótlást. A flotta idejében meg is érkezett, de az előbb említett akcióra összesen huszonegy gálya állt rendelkezésre, annak ellenére, hogy korábban ennél legalább tízzel többre szólt az ígéret. Ennek az ármádiának kellett volna a több mint 80 kilométer hosszú, helyenként hat kilométer széles Hellészpontoszt, illetve a boszporuszi tengerszorost felügyelni. Különösen úgy jelentett ez igazi kihívást, hogy a háború alatt a partsáv mindkét oldalát a törökök tartották felügyeletük alatt, akik tűz alá vették a keresztények hajóit.
Ilyen körülmények között, II. Murád útmutatásai szerint a török hajók komolyabb nehézség nélkül keltek át Ázsiából, aminek zavartalanságát a genovai hajósok is segítették - a szultáni hadmozdulatokat segítve állítólag minden egyes átszállított törökért egy aranyat kaptak. A haditerv összedőlni látszott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Maiszúr tigrise sem tudott ellenállni a brit hódításnak Indiában
- Gyakran merített ihletet gyilkossági ügyekből a thriller mestere, Alfred Hitchcock
- Árulás és részegség miatt bukott el az amerikaiak támadása az angol kikötő ellen
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A brit kormányzat kénytelen volt eleget tenni a zendülő matrózok követeléseinek
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.