2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Valósággal meggazdagodott a találékony kínai abból, hogy ingyen mosta az aranyásók ruháit

2018. július 5. 12:59 Múlt-kor

Valóság a legenda mögött – a kínai bevándorlók sorsa az aranyláz idején

Az afrikából behurcolt fekete rabszolgák (és természetesen az őslakos indiánok) után a kínaiak voltak Észak-Amerika első olyan nem-fehér lakói, akik önszántukból érkeztek a kontinensre. Új hazájukba érve azonban számos nehézséggel és erős diszkriminációval kellett szembenézniük. A fehér telepesek jellemzően lenézték őket, a törvények pedig nem tették lehetővé számukra az amerikai állampolgárság megszerzését, valamint tulajdonhoz való jogaikat is erősen korlátozták.

1850-ben még egy külön, lényegében ellenük irányuló törvényt is alkottak, amely kimondta, hogy minden külföldi bányásznak havonta 20 dollár adót kell fizetnie az állam felé. Bár az eredeti szöveg szerint az új adó az európai (jellemzően ír, brit és német) telepeseket is sújtotta, hamarosan úgy módosították, hogy az ne vonatkozzon a „szabad fehér emberekre”. A törvény hatására a Mexikóból érkezett aranyásók hazatértek, míg a kínaiak, felhagyva a bányászattal beköltöztek a városokba.

A következő évben ezért a kormányzat kénytelen is volt visszavonni a törvényt (lévén az nem hozta a várt bevételeket), és 1852-ben egy jóval enyhébb formában (havonta 3 dollár adókötelezettséggel) vezették be újra. Az új törvény, bár továbbra is súlyos teher volt a külföldi bányászoknak, már elviselhetőnek bizonyult, így a folyamatosan növekvő kínai populáció újra nagy elánnal látott neki az aranyásának. Az 1860-as évekre az ily módon beszedett adó Kalifornia állam éves jövedelmének már mintegy a felét tette ki.

A városokba beköltöző és ott saját közösségeket alkotó (ezekből a negyedekből alakultak ki a ma is létező chinatown-ok) kínaiak az aranyásás mellett jellemzően alacsony presztízsű munkákat végeztek. Legtöbbször építkezéseken dolgoztak, illetve mosodákat üzemeltettek (1880-ban Sacramento mosodáinak kétharmada volt kínai tulajdonban) és különféle állami munkálatokban (például hídépítésekben, mocsárlecsapolásokban) vettek részt. Szorgalmuk nem csökkentette a velük szembeni ellenérzéseket. A „sárga veszedelemtől” való félelem végül ahhoz vezetett, hogy az amerikai Kongresszus 1882-ben 10 évre megtiltotta a kínaiak bevándorlását.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár