Öt ténylegesen végrehajtott ördögűzés az elmúlt száz évből
2018. október 17. 13:54 Múlt-kor
Korábban
Clara Germana Cele
1906-ban egy dél-afrikai lányiskolában került sor Clara Germana Cele esetére. Az akkor 16 éves lányt azért jelentették az iskolaigazgatónak, mert magában beszélt egy üres helyiségben. Amikor az iskola papja megérkezett, a lány dührohamot kapott, majd bevallotta, hogy alkut kötött az Ördöggel.
Clara a megszállottság „hagyományos jeleit” mutatta: idegen nyelveken beszélt, levitált, megrémült a szenteltvízzel lelocsolt tárgyaktól és látomásai voltak a jövőről, amelyek révén általa sosem ismert emberek titkait fedte fel.
Az exorcizmust két pap hajtotta végre és egy teljes napot vett igénybe. Ennek során Clara állítólag megpróbálta megfojtani az egyik papot. Az eljárás végül sikeres volt és a lány megtagadta a Sátánt. Mint azonban Anna esetében is láthattuk, ez gyakran egy „visszatérő probléma”, ugyanis Clara egy évvel később állítólag ismét alkut kötött az Ördöggel, amely így ismét megszállta őt. Az 1907-ben két nap alatt lefolytatott második ördögűzés a feljegyzések szerint ismét sikerrel járt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap