Nobel-díjat értek Röntgen „ördögtől való” sugarai
2023. január 20. 18:05 Múlt-kor
„Láttam a halálomat” – Wilhelm Conrad Röntgen felesége, Anna Bertha Ludwig így konstatálta a kezéről készült röntgenfelvételt, amelyen feltárultak a bőre alá rejtett csodák. Anna Bertha asszonyt nem hatotta meg kéz- és ujjcsontjainak a látványa, ő az elmúlást látta a világ egyik első, férje által készített röntgenfelvételén. Henri Poincaré francia fizikus azonban másképp állt a felfedezéshez, és 1896. január 20-án egy békáról készült röntgenfelvétellel ünnepelte a nyugati tudomány újabb diadalát a Francia Tudományos Akadémián.
Korábban
A posztókészítő és kereskedőcsalád 1845 márciusában született sarja, Wilhelm Conrad Röntgen életútja jó példa arra, hogy egy igazán tehetséges és elhivatott elme érettségi nélkül is befuthat komoly tudományos karriert. Röntgen kapcsán ugyanis az az anekdota járja, hogy a hollandiai Utrecht városában lévő ipariskolából az érettségi előtt néhány hónappal kicsapták.
Az ifjú Röntgen ekkor még nem valami tiltott kísérlettel haragította magára az iskola igazgatóját, hanem felháborító tiszteletlenségével. Történt ugyanis, hogy egy diáktársa egyik tanárukról karikatúrát készített, amelyen Röntgen jót derült. A probléma ott kezdődött, amikor Röntgent a rajz okozta derültségéért kérdőre vonták, ám ő nem volt hajlandó elárulni a karikaturista személyét.
Az oktatási intézményből kipenderített kamasz magánúton megpróbálkozott az érettségivel, de a klasszikus nyelvekhez, a göröghöz és a latinhoz nem fűlött a foga, így elhasalt a vizsgán.
A világ és Röntgen szerencséjére azonban a Zürichi Műszaki Főiskolára érettségi nélküli is felvették a tehetséges tanulókat – ezen intézmény tanulója volt többek között Albert Einstein is. Röntgen végül gépészmérnöki oklevelet szerzett, és meg sem állt az egyetemi katedráig. 1879-ben a Giesseni Egyetem fizikaprofesszorává nevezték ki, majd 1900 és 1920 között a müncheni Ludwig-Maximilian Egyetem Fizikai Intézetének direktora volt.
Röntgen életének legnagyobb felfedezését Würzburgban tette 1895. november 8-án és 9-én, amikor egy katódsugárcsővel kísérletezve észrevette, hogy az íróasztala fiókjában elhelyezett fekete kartonpapírba helyezett fotólemezen egy kulcs képe jelent meg.
A katódsugárcső az íróasztalon állt, a nevezetes kulcs pedig a fotólemez fölötti fiókban pihent. Röntgen ekkor fekete kartonpapírral burkolta be a csövet, amelynek közelében egy bárium-platina-cianiddal bevont papírernyőt helyezett el. Amikor feszültséget adott a katódsugárcsőre, a sugárzásra érzékeny ernyő fluoreszkálni kezdett.
Röntgent különös izgalom kerítette hatalmába a titokzatos sugárnyaláboktól és meglepődve tapasztalta, hogy azok áthatolnak a könyvön, illetve a cső és a világító papírlemez közé helyezett deszkán is. Röntgen ekkor a kézfejét helyezte a katódsugárcső és az ernyő közé, megdöbbenve tapasztalta, hogy az ernyőn kézcsontjainak körvonala tűnt fel. Röntgen az ismeretlen sugarakat X-sugaraknak keresztelte el (a matematikában az X az ismeretlen jele).
Pár héttel később, december 22-én Röntgen 20 perces expozíciós időt használva elkészítette az első röntgenfotót felesége kezéről. Anna Bertha nem volt elragadtatva a fotótól, a kirajzolódó csontokban ugyanis a halált látta. Röntgenre a felvételről azonban nem az elmúlás, hanem a haladás sugárzott, és december végén már publikálta is a kutatásairól szóló tanulmányát.
Az egyik első orvosi röntgenfelvétel Anna Bertha Ludwig kezéről készült
Az eredmények megdöbbentették a tudományos világot. A modern fizika egyik kiemelkedő alakja, Lord Kelvin, aki az abszolút hőmérsékleti skála meghatározásával tette le a névjegyét, csalásnak nevezte a képeket. Néhány egyházi szervezet pedig az ördögtől való dolognak titulálta Röntgen felfedezését.
A tiltakozás hullámai azonban nem tudták elsöpörni a tudományos világ lelkesedését. A francia matematikus, fizikus Henri Poincaré Párizsban, a Francia Tudományos Akadémián 1896. január 20-án bemutatta Röntgen felfedezését. Poincaré egy kéz és egy béka átvilágított képével szemléltette az X-sugarak természetét.
Három nappal később Röntgen is beszámolót tartott Würzburgban a Fizikai-Orvosi Társulat előtt. Az előadása alatt szemléltette az újonnan felfedezett sugarak hatását. Az alany Albert von Kölliker anatómus volt.
Albert von Kölliker átvilágított keze
Kölliker átvilágított keze itt is nagy sikert aratott. Az anatómus javaslatot tett, hogy a sugarakat nevezzék el Röntgenről. Az angolszász országokban azonban nem boldogultak a Röntgen név kiejtésével, így maradt az X-sugár, azaz az „X-Ray”.
Röntgen diadala ezzel még nem ért véget, felfedezéséért ő vehette át 1901-ben az első Nobel-díjat fizikából.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap