Nagy sikerrel zárult a budapesti nemzetközi régészkonferencia
2022. szeptember 6. 11:00
Nagy sikerrel zárult az Európai Régészek Szövetségének (EAA) 28. éves nemzetközi konferenciája Budapesten, melynek a Magyar Nemzeti Múzeum és az ELTE Trefort-kerti Campusa adott otthont.
Korábban
A négy napon keresztül zajló eseményekre a világ minden tájáról érkeztek kutatók, szakemberek; 194 szekcióban közel 3000 tudományos előadás hangzott el a régészet és a kapcsolódó interdiszciplináris kutatások területéről, illetve a kulturális örökségvédelem témakörében.
A konferencia megnyitóján Csák János kultúráért és innovációért felelős miniszter köszöntötte a vendégeket és mellette több prominens személy is megtisztelte jelenlétével a Várkert Bazárban tartott megnyitóünnepséget.
Jelen volt többek között az Építési és Beruházási Minisztérium helyettes államtitkára, a Magyar Turisztikai Ügynökség képviselője, valamint több budapesti és vidéki múzeum igazgatója.
Az EAA történetében először az érdeklődők nemcsak a helyszínen, hanem élőben, online is követhették az előadásokat és az eseményeket az egész világon. A konferencia hibrid jellege lehetővé tette, hogy akik bármilyen okból nem tudtak fizikailag részt venni a konferencián, azok is ugyanúgy be tudtak kapcsolódni az előadások megtartásába és a műhelyvitákba, így a tudományos eredmények még szélesebb kör számára váltak elérhetővé.
A tudományos eredmények bemutatása mellett a konferencia kiemelt jelentőséggel bír az új szakmai kapcsolatok létrejöttében is. Ilyenkor számos új projekt, kiállítás, kutatási együttműködés ötlete születik meg, és a meglévő kapcsolatok tovább erősödnek.
Meg sem lehet becsülni, hogy mennyi kreatív, előremutató kooperáció magja talált most termékeny talajra, melyből a jövőben új innovatív kutatási módszerek, projektek születnek majd.
Mindezek mellett az ide látogató szakemberek kirándulások, angol nyelvű kiállításvezetések révén ismerkedhettek meg magyar régészeti örökségünkkel a Nemzeti Múzeumban, Budapesten és vidéken egyaránt.
A Nemzeti Múzeum kerítésén A régészeti csudák országa – országimázs 1876 című kiállítást tekinthették meg az érdeklődők
Felsorolni sem lehet azt a számtalan egyéb társadalmi és közösségi eseményt, melyet az elmúlt napokban az Európai Régészek Szövetség Budapesten megrendezett 28. találkozóján a helyi szervezők kínáltak az ide látogató külföldi és haza régészeknek, antropológusoknak, természettudósoknak és örökségvédelmi szakembereknek. (Fogadás az MNM kertjében, táncos parti az óbudai Symbolban, MERC parti a Stifl Bárban és díszvacsora a Dunán hajózva.)
Az EAA éves közgyűlésén az európai szervezet több új tanácsadó testület létrehozása mellett döntött, amelyek közül a régészeti örökség védelme bizottságának dr. Virágos Gábor, az MNM NRI Régészeti főigazgató-helyettese is tagja lett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2013
- A múlt század romkocsmái
- A Romanov-ház utolsó évtizedei
- Udvari bolondok a történelemben
- Száz éve épült a szőnyi álomkastély
- Udvari arcképfestők és fejedelmi modelljeik
- A Magyar Néphadsereg és az Egri csillagok
- A Kennedy-család és az öröklött hírnév
- Nem volt könnyű életük az újkori udvari bolondoknak
- Robert Capa és Magyarország
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap