2024. tavasz különszám: Mesés mítoszok és kivételes teljesítmények
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Mi köze volt Robert F. Kennedy meggyilkolásának a Scooby-Doo rajzfilmekhez?

2020. május 14. 18:49 Múlt-kor

Politikai válságból morális pánik

Nem véletlenül 1968 márciusa jelentette a nagy fordulópontot a médiában látható erőszak hatásaival kapcsolatos vélemények hangosabbá válásában: egyre jobban előtérbe került a hírműsorokban mind a vietnami háború, mind az ellene rendezett tüntetések. Áprilisban Martin Luther King meggyilkolásával zavargások is kezdődtek országszerte, a válság egyre súlyosbodni látszott.

Ahogy Charles Kaiser történész fogalmazott: „Feltalálása óta először a televízió lehetővé tette, hogy az anarchia bekövetkeztének esélye valódinak érződjön Amerikában.”

Az elnökjelölt-aspiráns, volt igazságügyminiszter Robert F. Kennedy júniusi megölése volt azonban az az esemény, amely csaknem egy évtizedre száműzte az erőszakot a szombat reggeli rajzfilmekből.

Kennedy politikai identitásának jókora részét tette ki családbarátsága – feleségével, Ethellel 11 gyermeket neveltek, és régóta az élvonalában voltak minden gyermekeket segítő kezdeményezésnek.

A gyermekéhezés és a gyermekszegénység elleni küzdelme mellett igazságügyminiszterként a gyermekeknek szánt tévéműsorok „hatalmas pusztaságát” is igyekezett feljavítani a tömegmédia felügyeleti szervével, a Szövetségi Távközlési Bizottsággal karöltve.

Néhány órával a június 5-ei merényletet követően Lyndon Johnson elnök bejelentette az erőszak okait és megelőzését vizsgáló országos bizottság felállását, és a szülői civil szervezetek is érezték, hogy ideje cselekedniük – a morális pánik teljességgel eluralta a napi politikát.

Még Kennedy egykori ellenfelei is beálltak eme új hullám mögé, és a Kennedy nevében, illetve a gyermekek érdekében hozott médiaszabályozásokat pártvonalaktól függetlenül széles körben támogatták.

Nem csupán a nagypolitika látta meg a lehetőséget: a McCall’s című népszerű női magazin lapjain a National Parent Teacher Association (Országos Szülői és Tanári Egyesület) lépésről lépésre felsorolta a lehetőségeket, a televíziócsatornák lakossági presszionálására, a Christian Science Monitor nevű nonprofit hírlap pedig júliusban olyan tanulmánnyal állt elő, amelyben egyetlen délelőttnyi gyermekműsorban 162 erőszakos cselekedetet rögzítettek, tovább tüzelve a tartalomszabályozást követelőket.

Az 1968 nyári morális pánik cselekvésre késztette a műsorsugárzókat: bejelentették a tudományos-fantasztikus kalandműsoroktól való eltávolodást, és ismét a humor felé fordultak gyermekműsoraikban.

Az elkövetkező évadra szánt rajzfilmévadok azonban már a gyártás különböző fázisaiban voltak ekkor, így egészében levenni őket a műsorról nem lehetett – jórészükbe előre jelentős összegeket fektettek, helyettesítésükre pedig nem lehetett ennyire gyorsan más tartalmat előállítani.

Bár a rajzfilmkészítés ekkoriban viszonylag folyamat volt (többnyire négy-hat hónapra volt szükség az ötlet felvetésétől a kész termék adásba kerüléséig), számos szerződés is kötötte a csatornákat, amelyeket nem mondhattak le egykönnyen.

1968 őszén tehát még bőven akadt még számos akció-kaland rajzfilmműsor szombat reggelenként, közben azonban a Hanna-Barbera a CBS számára elkezdte az irányváltó sorozat kifejlesztését – ennek lett végül a címe Scooby-Doo, merre vagy?, és az 1969-1970-es televíziós évadban kezdte meg máig tartó diadalmenetét.

Scooby-Doo és társai kalandjai továbbra is szolgáltattak izgalmat, kalandot és akciót a gyermekek számára, azonban a szereplők egyike sincs soha valódi veszélyben. Sem szuperhősök, sem mindenek felett álló gonosztevők nincsenek: négy kamasz és kutyájuk képes minden rejtélyes, félelmetes ügyet felgöngyölíteni a józan paraszti ész alkalmazásával. Két fontos tanulsággal is szolgálnak a célközönségnek: a valódi szörnyetegek mindig emberek, és intelligenciával mindig legyőzhetők.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Juan Romero, a szálloda konyhai segédje tartja Kennedy szenátor fejét másodpercekkel a lövések után (kép forrása: historyonthenet.com)Kennedy gyilkosát, Szirhán Szirhánt a tárgyalására vezetik (kép forrása: metro.us)Superman-játékkártya 1966-ból (kép forrása: Flickr)Amerikai csapatok a vietnámi Hue városában, 1968 februárjában (kép forrása: Flickr)Scooby-Doo és társai 1969-ben (kép forrása: Wikimedia Commons)Tom és Jerry (kép forrása: Flickr)
Vár negyed a föld alól | Régészeti kiállítás | Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeum
Fekete lyuk - A pokol tornáca | Underground Budapest '88-'94 | Kiscelli Múzeum
Saturnalia | 2018. december 9. 11-15 óráig | Aquincumi Múzeum
SZÍVMELENGETŐ KÖZÉPKOR – KÁLYHÁK ÉS KÁLYHACSEMPÉK A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON
Könyvbemutató | A nyomor felfedezése Bécsben és Budapesten
Sztálin árnyékában - Nemzetközi konferencia - 2017. november 24.

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár