Legenda és valóság – hét „végzet asszonya” a világtörténelemből
2018. július 19. 09:59 Múlt-kor
Korábban
Mata Hari, minden idők legnagyobb kéme
A legenda: Margaretha Geertruida Zelle már kislány korában fantasztikus történetekkel kápráztatta társait előkelő származásáról. Tizenöt évesen elcsábította igazgatóját, ezért kirúgták az iskolából. 1895-ben feleségül ment egy katonatiszthez, akivel Ázsiába költözött. Miután gyerekeit megmérgezték és házassága tönkrement, elváltak. Ezután Párizsba utazott, és táncosnőként Mata Hari néven próbált szerencsét. Erotikus műsorával sikert sikerre halmozott szerte Európában, szeretői között német herceg, trónörökös és katonatiszt egyaránt volt. Rövidesen kémként kezdett el dolgozni, idővel több szolgálatnak is jelentett. 1917-ben tartóztatták le, pere ügyésze minden idők legnagyobb spionjának nevezte, kivégzése után pedig a csábítás mintaképe lett.
A mítoszoszlatás: A valóságban Mata Hari hírszerzői pályafutása korántsem volt olyan hosszú és sikeres, mint ahogyan legendáriuma sugallja. Egyes életrajzírói szerint német kémiskolába járt, ahol 15 héten át képezték, de nehéz elképzelni, hogy a németek éppen egy Európa-szerte ismert, mindenhol feltűnést keltő asszony kiképzésére vesztegették volna idejüket. Mindenesetre Mata Hari belebonyolódott a német és francia kémszolgálatok harcába, aminek aztán áldozata is lett. Szigorú ítéletében valószínűleg szerepet játszott az, hogy a franciák a gyengülő morál erősítésére példát akartak statuálni, és erre a közismert holland nő megfelelő alanynak bizonyult.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap