Kéjbarlang, korbács és állatszex – a 19. századi párizsi bordélyvilág rejtelmei
2020. április 19. 08:35 Múlt-kor
Korábban
Állatszex és szadomazo
A nyilvánosházak legfelső kategóriáját a luxusbordélyok jelentették. A legjobb körülményeket ezekben a prémiumkategóriás műintézményekben biztosították a prostituáltak számára. Amellett, hogy munkahelyükön lakhattak, ételt, ruhát és fizetést is kaptak. Persze, amint azt Toulouse-Lautrec képei is szemléltetik, ez még korántsem jelentett garanciát a boldog élethez.
Annál elégedettebbek lehettek viszont a látogatók, akiknek igényeit képzett személyzet szolgálta ki. Ha igény mutatkozott rá, a vendégek a nemi vágy serkentésére szolgáló kábítószereket is kaphattak.
A kiváltságos látogatók a szomszédos helyiségből színházi látcső segítségével aktus közben is megfigyelhettek másokat. Különösen nagy érdeklődés övezte az állatjeleneteket, amelyek során a vállalkozó szellemű kéjhölgyek nagytermetű kutyákkal közösültek.
A mai szexshopokban megtalálható eszközök már a XIX. század végén is hozzátartoztak egy nyilvánosház kelléktárához. A szadomazo hívei kedvükre válogathattak az illatos bőrből készült korbácsok, ostorok és lekötésre használt selyemzsinórok közül. A szexuális segédeszközöket német és belga üzemekből szerezték be.
A kor leghíresebb luxusbordélya az 1878-tól működő Le Chabanais volt. A nyilvánosházban gyakran külföldi államfők is tiszteletüket tették, akik ilyenkor hivatalosan a Szenátus elnökénél viziteltek.
A leghíresebb látogató Viktória királynő fia, a később VII. Eduárd néven uralkodó walesi herceg volt, aki párizsi körökben az 1880–1890-es években a luxusbordély visszatérő vendégeként vált ismertté. A közmondásosan prűd viktoriánus korszak névadójának fia időről időre pezsgővel töltött rézkádjában múlatta az időt a szép hölgyek társaságában.
Még egy úgynevezett szerelemszék is készült számára, hogy könnyebben hozzáférjen bizonyos női testrészekhez, anélkül, hogy tekintélyes súlyával rájuk nehezedne. A szobákat úgy alakították ki, hogy különböző hangulatokat idézzenek meg: volt többek között japán, ókori római, görög és mór lakosztály is. Az angol trónörökös kedvence a hindu szoba volt.
A bordélyt Franciaország náci megszállása után a német funkcionáriusok és a kollaboránsok számára foglalta le a Wehrmacht. A Le Chabanais-ben többek között a nem éppen visszafogott életviteléről ismert Hermann Göring is megfordult. 1946-ban azonban a világhírű örömtanya sem kerülhette el sorsát: a többi francia bordéllyal együtt bezárták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2015
- Az amerikai elnökök rettegett ellensége: a "húszéves átok"
- Különös kapcsolatban állt az égiekkel "Erdély Gödöllője"
- „A halál oka ismeretlen” - rejtélyes halálesetek a szocializmus évtizedeiből
- Aki egy ültő helyében száz kisfröccsöt is megivott
- Különös halálesetek a tudomány és a művészet világából
- Férfiaktok és romantikus novellák - hét diktátor furcsa hobbival
- Mit keresett Buffalo Bill Magyarországon?
- Ami kenterbe veri a Trónok harcát: Árpád-házi rémhistóriák
- Az athéni, akinek a fejére esett egy teknős
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.