Gőzből gazdagodott meg James Watt, az első ipari forradalom nagy feltalálója
2024. január 19. 13:20 MTI
288 éve, 1736. január 19-én született a skóciai Greenockban James Watt, a gyakorlatban is alkalmazható első gőzgép feltalálója, az ipari forradalom elindítója. Nevét őrzi a teljesítmény metrikus mértékegysége, a watt.
Korábban
Egy hajóács negyedik, beteges gyermeke volt, migrénje miatt sokáig még szülei is gyengeelméjűnek vélték. Inasként Londonban tanulta ki a gépek készítését, reparálását, majd Glasgow-ban nyitott műhelyt.
A hatóságok azonban elvették engedélyét, mert nem inaskodott elég hosszú ideig – ezután a helyi egyetemhez szegődött műszerésznek.
Már gyermekkorában nyughatatlan szellemű kísérletező volt
Itteni munkája során sokat bajlódott a Newcomen-féle „himbás” gőzgéppel, és elhatározta: javít annak kétségbeejtően alacsony, egyszázalékos hatásfokán. Állását otthagyta, szűkös alkalmi jövedelmét földméréssel, hangszerek javításával, egyes feltételezések szerint márkás fuvolák hamisításával egészítette ki.
Watt végül rájött az addigi gőzgépek alapvető hibáira és a megoldásra is. Elválasztotta a gőzlecsapódást végző kondenzátort a hengertől, amelyben a dugattyú mozog, így a hengert nem kellett újra és újra lehűteni.
Az addig nyitott hengert lezárta és 1 atmoszférás gőzzel töltötte ki: az így biztonságossá vált gépben a munkát nem a külső légkör, hanem a gőz végezte. Az utókor 1769-től, a tökéletesített gőzgép szabadalmaztatásától számítja az ipari forradalom kezdetét.
Watt idővel megszerkesztette a kettős hatású, folyamatos üzemű gőzgépet, amelyben a gőz ereje a dugattyú mindkét oldalán felváltva hatott (korábban a dugattyú csak az egyik oldalra nyomódott ki, és lassan mozdult vissza).
1869-es alkotás James Wattról (Kép forrása: Wikipédia/ Wellcome Collection gallery/ CC BY 4.0)
A gépet bolygókerekes hajtóművel és lendítőkerékkel látta el, amely átlendítette a holtponton, így azt forgómozgásra is képessé tette. A dugattyú paralelogrammás vezetése a gőzgép fordulatszámát két érték között tartotta, Watt így az automatizálás előfutára lett. Sőt mivel 1784-ben már gőzvezetékkel fűtötte irodáját, ő tekinthető a gőzfűtés feltalálójának is.
Munkájában előbb a feltaláló-vállalkozó John Roebuck, majd 1775-től Matthew Boulton birminghami nagyiparos támogatta. A Boulton and Watt Anglia legfontosabb gőzgépgyártó vállalata lett, amelynek gépeit a bányászatban, a kohászatban, a textiliparban, a vízműveknél és még számos helyen használták. Watt 1784-ben gőzmeghajtású járművet épített és szabadalmaztatott, három, különböző sebességfokozatú erőátvitellel.
A Boulton & Watt által megálmodott gőzgép tervrajza, 1784
Ő fedezte fel, hogy a víz nem elem, hanem vegyület. 1800-ban, szabadalmának lejártakor tiszteletreméltó és gazdag emberként vonult vissza, a glasgow-i egyetem díszdoktora, a Királyi Akadémia tagja lett, de a báróságot visszautasította.
Az 1819. augusztus 25-én elhunyt feltalálót 2002-ben beválasztották a 100 leghíresebb brit személyiség közé. Budapesti szobra a Keleti Pályaudvar homlokzatáról tekint le a gőzmozdonyt feltaláló George Stephenson társaságában.
Nevét őrzi a teljesítmény metrikus mértékegysége, a watt. 1783-ban ugyanis Watt a gőzgépe és egy erős bányaló teljesítményét összehasonlítva meghatározta a lóerő fogalmát (az igásló 150 fontot volt képes egy másodperc alatt négy láb magasra emelni.) A watt az a teljesítmény, amelyet 1 joule munka 1 másodperc alatt létrehoz. Egy lóerő mintegy 735,5 watt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap