Elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas erdélyi magyar színész
2024. január 15. 11:20 MTI
Január 13-án, szombaton, életének 94. évében elhunyt Csíky András Kossuth- és Jászai Mari-díjas, UNITER-életműdíjas színművész, a Kolozsvári Állami Magyar Színház örökös tagja – közölte honlapján az erdélyi teátrum.
Korábban
Csíky András 1930. augusztus 25-én született Székelyudvarhelyen. Szakmai tanulmányait a kolozsvári Szentgyörgyi István Színművészeti Intézetben végezte 1949 és 1953 között.
Alapító tagja és vezetője volt a Nagybányai Állami Színház magyar tagozatának, majd a társulat Szatmárnémetibe költözése után a Szatmári Állami Magyar Színháznak (később Északi Színház) volt tagja, 1960 és 1969 között igazgatója. 1977-től a Kolozsvári Állami Magyar Színház tagja, örökös tagja volt, később a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is örökös tagjává avatta.
Csíky András a 20. század második felének egyik legmarkánsabb erdélyi magyar színészegyénisége volt. Emlékezetes alakításai között megtalálható az egyetemes drámairodalom nagy szerepeinek egész sora. A nevéhez fűződik például John Osborne Dühöngő ifjúságának első romániai bemutatója, amelyben Jimmy Porter szerepét játszotta.
Az 1990-es rendszerváltás után a kolozsvári magyar nyelvű színészképzés egyik újraindítója, majd éveken át a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Színházi Tanszékének tanára volt.
Jelentős alakításait román és magyar filmekben egyaránt láthatjuk, többek között a Liviu Ciulei rendezte Akasztottak erdeje című kétrészes filmeposzban, amely az 1965-ös cannes-i filmfesztiválon az egyik legjobb alkotásnak bizonyult. A kétezres évek második felétől kezdődően fokozatosan visszavonult, 2008 óta nem vállalt fellépéseket.
Forrás: Kolozsvári Állami Magyar Színház
2001-ben Jászai Mari-díjjal tüntették ki, 2008-ban megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. 2020-ban neki ítélték a Színházi Kritikusok Céhének életműdíját és a Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért díjat, valamint a Magyar Művészeti Akadémia Színházművészeti-díjjal tüntette ki.
2021-ben Kossuth-díjat kapott „Magyarország számára kivételesen értékes művészi pályafutása során az erdélyi magyar színházművészetben művészként és tanárként betöltött jelentős szerepe, valamint a magyar, illetve a világirodalom legjelentősebb drámai szerepeiben nyújtott megrendítő alakításai elismeréseként”.
Csíky Andrást a Kolozsvári Állami Magyar Színház saját halottjának tekinti. Temetéséről később intézkednek – írták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap