Szovjet luxusautó került a Közlekedési Múzeum gyűjteményébe
2022. február 9. 12:50 MTI
Egy ZIM szovjet luxuslimuzinnal gyarapodott a Közlekedési Múzeum gyűjteménye. A járműből, amelyet a középszintű magyar állami és pártvezetők használtak az 1950-es évektől az 1970-es évek végéig, mára legfeljebb néhány maradhatott meg Magyarországon.
Korábban
A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum keddi közleménye szerint a gyűjteménygyarapítási program részeként a napokban érkezett meg a GAZ-12 ZIM típusú gépkocsi a múzeum új otthonába, az Északi Járműjavítóba.
Mint felidézték, Magyarország 1952-1959 között körülbelül 100 darab ilyen 6 személyes limuzint vásárolt. A ZIM-ek az 1970-es évek végéig voltak forgalomban, ekkor az állami és pártvezetők már rendre nyugati típusokat, elsősorban Mercedeseket, valamint kisebb részben Tatra 603-as gépkocsikat kezdtek használni szolgálati autónak.
Emlékeztettek arra, hogy az államszocializmus első éveiben, 1950 és 1959 között magánszemélyek egyáltalán nem tulajdonolhattak személygépkocsit Magyarországon, azonban a párt- és az állami vezetőket el kellett látni szolgálati autóval. A legmagasabb szintű állami felsővezetők számára a ZISZ 110-as vagy 115-ös gépkocsikat gyártották, a gyárigazgatók, párttitkárok, a kommunista ifjúsági szervezet (DISZ) vezetői Pobedákat kaptak, a középszintű állami és pártvezetők pedig GAZ-12 ZIM gépkocsikat vehettek birtokba szolgálati autóként Magyarországon, ahogy a keleti blokk többi országában is.
A ZIM-ek a Nyizsnyij Novgorod-i Gorkij Avto Zavod (GAZ) gyárban készültek (akkoriban a várost is Gorkijnak hívták), itt gyártották a Pobedákat, majd a Volgákat is. A múzeum gyűjteményébe került típust, ahogy az üzemegységet is 1935–56 között Zavod Imenni Molotovnak (ZIM) nevezték az akkori külügyminiszter, Molotov tiszteletére.
A ZIM hűen reprezentálja egy korszak történelmét, a múzeum a típuson keresztül azt is be szeretné mutatni, hogy milyen nehéz volt a gépkocsikhoz való hozzáférés abban a korszakban – hangsúlyozták a közleményben, hozzátéve, hogy az 1960-es évektől kezdve elvileg már lett volna lehetősége az átlag állampolgárnak is egy ZIM megvásárlására, az azonban 40 ezer rubelbe került, ami az 1960-as szovjet átlagkeresetet alapul véve 45 évi fizetést jelentett.
Mint kiemelték, mára legfeljebb néhány ZIM gépkocsi maradhatott meg Magyarországon. A múzeum gyűjteményébe került darab üzemképes, jelenlegi állapotában kiállítható, a nagyközönség is hamarosan találkozhat vele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap