Újabb Newton-kéziratok kerülnek kalapács alá Londonban
2021. június 2. 13:25 MTI
Isaac Newton jegyzeteire lehet licitálni a Christie's londoni árverésén júliusban.
Korábban
A kézírásos jegyzetek a tudósnak a matematika alapjait lefektető Principia című munkájához fűzött javításait tartalmazzák. A Christie's kedden közzétett becslése szerint 600-900 ezer font (242-363 millió forint) közötti áron kelhet el.
Newton 1687-ben adta ki Philosophiae naturalis principia mathematica (A természetfilozófia matematika alapjai), röviden csak Principia néven emlegetett főművét, amelyben lefektette a tömegvonzás elméletét és leírta a mozgástörvényeket.
A tudományos mű egyik első kiadása 2016-ban 3,7 millió dollárért (egymilliárd forintért) kelt el egy aukción.
A tervezett második kiadáshoz készült másfél oldalnyi jegyzet tartalmazza David Gregory skót matematikus és csillagász megjegyzéseit és ábráit.
A két tudós akkor találkozott és levelezett egymással, amikor Newton az 1690-es években a Principia átdolgozását készítette.
Keith Moore, a Királyi Társaság tudósklub – amelynek egykor Newton is elnöke volt – vezető könyvtárosa felidézte, hogy Gregory és Newton párbeszéde segített Newton elgondolásának finomításában. Bár Newton végül feladta a mű átdolgozását, 1713-ban egy új kiadást készített.
Az értékes tudományos dokumentumot a Christie's londoni aukcióján július 8-án bocsátják árvetésre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap