Bartókot is tanította a Himnusz megzenésítőjének fia, Erkel László
2020. december 3. 14:49 MTI
Erkel László zenepedagógus és karnagy, Erkel Ferenc harmadik fia 124 éve, 1896. december 3-án hunyt el. A pozsonyi Magyar Dalkört is vezette, népdalokat és saját kiadatlan szerzeményeit írta át a kórusnak több szólamra.
Korábban
1844. április 9-én született. Erkel négy fia közül róla tudni a legkevesebbet. Iskoláit Pesten járta, szülei válása után, 15 éves korától anyjával Gyulán élt.
A kiválóan zongorázó, ám testvéreinél kevesebb zeneszerzői tehetséget öröklő Erkel László zenei ismereteit nagybátyjai, Erkel János és Rudolf, valamint kiváló pianista édesanyja, Adler Adél gyarapították.
1867-ben a 25-30 tagból álló helyi Magándalkör karnagya lett, a kórus munkájában ügyvéd, tanító, zenetanár, kántortanító, építész, iparos és tisztviselő is részt vett.
Erkel László karnagyként a debreceni és aradi dalosversenyen részesült dicséretben, zongoristaként szülővárosában és országszerte is nagysikerű hangversenyeket adott.
1868-tól Szeghalmon gróf Festetich Felíciána és a francia származású osztrák gróf, D'Orsay Emil császári és királyi kamarás leányait oktatta zongorára.
A lányok annyira megszerették, hogy amikor a család 1871-ben Pozsonyba költözött, zenetanárukat is magukkal hívták, a frissen nősült Erkel így került Pozsonyba.
Az egykori koronázóvárosban megbecsülésben és jólétben élt, az a ház, amelyben utolsó lakásuk volt, ma az Európai Unió pozsonyi képviseletének ad otthont.
Erkel zongoratanárként dolgozott, két évig a fiatal Bartók Béla is az ő tanítványa volt. A nagy komponista később így emlékezett erre: „Akkoriban a magyar vidéki városok közül Pozsonyban volt a legélénkebb a zenei élet. Ennek köszönhetem, hogy Erkel Lászlótól tanulhattam tizenöt éves koromig zongorát és összhangzattant.”
Erkel 1881-ig a pozsonyi Magyar Dalkört is vezette, népdalokat és saját kiadatlan szerzeményeit írta át a kórusnak több szólamra.
Földi pályafutását 1896. december 3-án fejezte be, nyelvrák végzett vele, a Szent András temetőben nyugszik. Sírját csak az 1990-es években sikerült felkutatni, ma már kopjafa díszíti. Halála után özvegye három gyermekükkel visszaköltözött Szeghalomra, a gyermekek közül egyik sem lépett zenei pályára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát 20:20
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye 17:05
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál 14:20
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra 13:20
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja 11:20
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap