Török kori palánkot és kuruc tárgyakat találtak a simontornyai várnál
2020. augusztus 17. 12:57 MTI
A török korban épült palánkszerkezet maradványait tárták fel a szekszárdi Wosinsky Mór Megyei Múzeum régészei a simontornyai vár mellett, a folyamatban lévő kutatás során török és kuruc kori leletek kerültek felszínre.
Korábban
A tavaly novemberben elkezdett, de a járványhelyzet miatt csak idén nyáron folytatódó megelőző feltáráson a várhoz közeli Szent István utcában 120 négyzetméteren végeznek kutatást - mondta K. Németh András főmuzeológus.
Ismertetése szerint a területen 200, 8-15 centiméter átmérőjű cölöp maradványait találták meg a várfalaktól mintegy 30 méter távolságra. A két-három cölöpsoros, egy-másfél méter széles, sövénnyel befont palánkot a 17. században építhették, a maradványokat dendrokronológiai vizsgálatra küldték, amelyekkel remélhetően meg tudják állapítani a cölöpök pontos korát - tette hozzá.
A források alapján ismert volt, hogy létezett a simontornyai vár körül palánk, de az elhelyezkedéséről nem voltak adatok - jegyezte meg.
A 13. századi eredetű simontornyai vár a török korban kapott először katonai szerepet, szandzsákbég székhelye volt. A középkori várból a 16. században épült reneszánsz kastély katonai erősségnek kicsi volt, ezért kibővíthették.
A hódítók az elfoglalt területen sok kisebb várhoz, udvarházhoz huszárvárakat építettek, amire a legalkalmasabb a földből, fából épült palánk volt. A simontornyai vár elkerülte a török kiűzése után, 1699 és 1702 között, császári rendelet alapján végzett várrombolásokat, és a Rákóczi-szabadságharc ideje alatt is volt katonai szerepe hol magyar, hol osztrák kézen.
Ezt támasztja alá két felszínre került Pro Libertate feliratú, kuruc pénzérme, puskagolyók, csizmatalp-maradványok, két római katolikus vallási kegyérem. A palánk feltárt szakasza a szabadságharc ideje alatt, eddig ismeretlen időpontban leégett.
K. Németh András elmondta: viszonylag ritka lelet egy török kori, turbános sírkő fejrésze, amely a simontornyai török temetőből származhat. Megtalálták a török hódítókkal érkezett balkáni eredetű délszlávok jellegzetes, archaikus kerámiáinak maradványait, egy még azonosításra váró üveg karperec darabjait és egy folyatott mázas, török talpas tálat is. A leletek között vannak 300 éves tök- és barackmagok, dióhéjak, amelyek a környezettörténethez szolgálnak majd adatokkal.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2010
- Az igazi Trebitsch
- Magyarországi gyász Sztálinért: "Meghalt mélységes megrendelésre"
- Romkert: egy Vas megyei kastély kálváriája
- Két magyar motoros kalandjai a Föld körül
- A kannibál gróf kalandjai
- Március 15. vagy április 11.? Egy nemzeti ünnep viszontagságai
- Hidegre tett konfliktus: harc az Antarktiszért
- Hogyan vált a házastársi erőszak bűncselekménnyé?
- A heraldikai káposzta története Ambrus Lajos tolmácsolásában
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH tegnap
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait tegnap
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit tegnap
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál tegnap
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr tegnap
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok tegnap
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 2024.05.20.
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 2024.05.20.