A Napkirály védelmét élvezve borzolta a kedélyeket Molière
2020. január 15. 15:06 MTI
398 éve, 1622. január 15-én született Párizsban Jean-Baptiste Poquelin, azaz Molière francia drámaíró, színész és rendező, aki A természetes ész nevében figurázta ki az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait.
Korábban
Jómódú kárpitos apja őt is kárpitosnak szánta, ám a párizsi egyetemen filozófiát és jogot tanult ifjú ehhez nem sok kedvet érzett. Amikor átvehette anyai örökségét, hátat fordított a szülői háznak, a szép reményekkel kecsegtető kárpitos műhelynek, felvette a Molière nevet és színésznek állt.
A színház- és irodalomkedvelő Béjart családhoz költözött, s hamarosan a nála jóval idősebb Madeleine Béjart szeretője lett. Színésztársaival létrehozta a L’Illustre Théatre nevű társulatot, amely Párizsban nem sok sikert aratott, sőt csődbe is ment, és Molière kétszer is az adósok börtönébe került miatta.
A társulat 1645-től könnyed olasz bohózatokkal és Molière zenés vígjátékaival vidéken turnézott. 1658-ban XIV. Lajos is látta egy előadásukat, s pártfogásába vette a művészeket.
A társulat otthonra lelt Párizsban, Molière pedig elkezdhette „szárnyalását”. Első párizsi darabja, a korának finomkodó társalgási stílusát kigúnyoló A kényeskedők című műve támadások kereszttüzébe került, ám a király jól szórakozott rajta és az író mellé állt.
Tette ezt később is többször, hiszen kedves szerzőjének darabjai sokszor igencsak sértették hol az egyházat, hol az arisztokráciát, hol a sznob polgárságot.
1662-ben Molière feleségül vette egykori szeretőjének, Madeleine Béjart-nak 19 éves leányát, Armande-ot, a frigy azonban támadások sorát indította el.
Ezekre válaszul írta meg a Nők iskolája című darabját, amelyet 1662-ben színre is vittek a szerző és ifjú neje főszereplésével. Ezt követően, eleget téve a király rendelésének, több zenés darabot és balett-komédiát írt.
Közben elkészült egyik remekműve, a mindenféle képmutatást és álszenteskedést leleplező Tartuffe. A darab 1664-es bemutatója egyházi körökben olyan botrányt kavart, hogy Párizs érseke be is tiltotta a darabot. A Tartuffe ezután csak nyomtatásban terjedhetett, 1669-es újbóli színrevitelekor aztán kitörő sikert aratott.
A tilalom nem csüggesztette el a szerzőt, aki az ezt követő időszakban alkotta legjobb és legismertebb darabjait: a Don Juant, A botcsinálta doktort, a Mizantrópot, az Amphitryont, a Dandin Györgyöt és a pénzimádat lélekgyötrő komédiáját, A fösvényt.
Különös módon ezek a darabok nem arattak akkora sikert, ezért a következő három évben visszatért a balett-komédiákhoz. E műfajban is kiválót alkotott az 1670-es Úrhatnám polgárral, amely a nemesek kegyeire és „kultúrájára” vágyó sznob polgár gyilkos szatírája.
A túlfeszített munkatempó egyre jobban aláásta a vélhetőleg már tüdőbajos Molière egészségét. 1673. február 17-én, A képzelt beteg előadása közben rosszul lett, bár végigjátszotta a darabot, hogy színészei ne essenek el az est jövedelmétől, az éjszaka folyamán meghalt. Temetése dísztelen volt és csendes, mivel színészeknek nem járt ekkoriban más búcsúztató.
Molière művei sokféle forrásból táplálkoztak, felhasználta többek között a vérbő, francia vásári komédia és a rögtönzésen alapuló olasz commedia dell’arte elemeit.
A természetes ész nevében kifigurázta az emberi gyarlóság, a kicsinyesség és a jellemgyengeség megnyilvánulásait, a társadalom nevelésére irányuló törekvése, racionalizmusa, páratlan komikus vénája minden idők egyik legnagyobb vígjátékírójává avatta.
A színpadok nagy klasszikusa maradt máig, darabjait szerte a világon játsszák. Magyarországon először az iskolai színjátszás fedezte fel a 18. század elején.
A korai Molière-fordítások közül kiemelkedtek Kazinczy Ferenc munkái, később többek között Illyés Gyula, Vas István, Mészöly Dezső, Petri György és Parti Nagy Lajos is fordította műveit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
fasizmus
- A világháborúban és merényletekben is majdnem odaveszett Olaszország diktátora
- Magára hagyhatta volna szövetségesét Mussolini?
- Lánya kérését sem vette figyelembe Mussolini veje kivégzése során
- Valójában Karel Čapek testvérétől származik a sci-fi és a technológia legendássá vált szava
- A politikai megosztottságból emelkedett ki Franco tábornok diktatórikus rendszere
- Etiópia szégyenletes legyőzésével lett ismét császára Rómának
- Sűrűn tűzdelték botrányok az újraalapított cannes-i filmfesztivál történetét
- Bukása után a németek feltétlen kiszolgálója lett a korábbi szövetséges, Benito Mussolini
- Négyórás beszédet tartott az utolsó szó jogán a nemzetvesztő Szálasi Ferenc
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.