A múmia egy időkapszula – nemzetközi konferencia kerül megrendezésre Budapesten
2019. augusztus 27. 10:30 MTI
Az egyiptomi múmiák lesznek a középpontban az augusztus 27. és 30. között megrendezendő Fókuszban a múmiák című nemzetközi konferencián – közölte a Magyar Természettudományi Múzeum főigazgatója az M1- en.
Korábban
Bernert Zsolt azt mondta, hogy Magyarországon viszonylag kevés egyiptomi múmia van, a konferencián viszont a nemzetközi tapasztalatok, eredmények megosztásával újabb információk ismerhetők meg. A konferencia célja emellett, hogy felhívja a figyelmet arra, milyen fontosak a közgyűjtemények, azok ugyanis rengeteg tudást tárolnak.
A múmia egy “időkapszula”, mert az egykori élet számos nyomát hordozza, amelyekkel a történelem hiányzó láncszemeit lehet kiegészíteni.
Győry Hedvig egyiptológus arról beszélt, hogy Magyarországon csak néhány éve kezdődött az egyiptomi múmiák rendszerezett kutatása, amelyekkel többek között meg lehet állapítani, hogy az illető hogyan, milyen körülmények között élt, milyen társadalmi réteghez tartozott és hogyan kezelte az egészségügyi problémáit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap