Lehár Ferenc és Gandhi művei is szabadon felhasználhatóvá válnak az újévvel
2018. december 20. 11:57 MTI
Szabadon felhasználhatóvá válnak az 1948-ban elhunyt alkotók - mások mellett Lehár Ferenc zeneszerző, Kozma Lajos építész, iparművész és Markovits Rodion (Markovits Jakab) író - művei 2019. január 1-től.
Korábban
Az Európai Unió hatályos szabályozása alapján december 31-én minden olyan alkotás szerzői jogi védettsége megszűnik, amelynek szerzője 70 éve, tehát 1948-ban hunyt el. Ennek értelmében a külföldi alkotók közül például Gandhi, Eisenstein és a dadaista Kurt Schwitters munkássága is szabadon felhasználhatóvá válik 2019 elejétől - közölte a szerzői jogok kommunikációjával foglalkozó cég csütörtökön.
A közkincsbe kerülés alapján ezen alkotók művei engedélykérés és jogdíjfizetés nélkül, tehát gyakorlatilag teljesen ingyen és szabadon használhatók fel. A szerzői jogi védelem idővel lejár ugyan, de a szerző névjoga nem.
A szerzői jog az Európai Unió államaiban mindenütt a szerző életében és halála után 70 évig védi a műveket. Ebben az időben csak a szerző vagy örököse engedélyével lehet nyilvánosan felhasználni a verseket, regényeket, zeneműveket, fotó-, film- és képzőművészeti, valamint építészeti alkotásokat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap