Negyven év után ismét látogatható lesz a Colosseum legfelső karéja
2017. október 4. 16:53 MTI
November elsejétől megnyitják a látogatók előtt a Colosseum ókori római amfiteátrum nézőterének két legfelső emeletét, amely 40 éve zárva volt - jelentette be kedden Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.
Korábban
A hetvenes évektől nem volt látogatható a Colosseum két legfelső, vagyis 4. és 5. emelete, amelyeket biztonsági okokból zártak le. November elsejétől előzetes foglalással, idegenvezetéssel lesznek ismét látogathatók 25 fős csoportokban. A 75 perces látogatás ára fejenként kilenc euróba kerül, de ki kell váltani hozzá a Colosseum belépőjegyét is. Feledhetetlen élményben lesz része a látogatóknak - mondta Dario Franceschini a Colosseum legmagasabb emeleteiről.
A Krisztus után 80-ban felavatott amfiteátrum 48 méter magas volt: szektorokra osztott nézőterén a társadalmi osztályok jól elkülönítve foglaltak helyet. Az arénához legközelebbi sorokban a császár és udvartartása, valamint a szenátorok foglaltak helyet. A "színpadtól" fokozatosan távolodva az egyre alacsonyabb rétegek nézték az előadást. A legmagasabb szektorok közül a majdnem 40 méteres magasságban található negyedik emelet a nem jómódú kereskedőknek, az ötödik szint pedig a római népnek volt fenntartva. Az utolsó sorokban ülők nem látták igazán jól, mi történik a színpadon, de a lábuk alatt elterülő hatalmas amfiteátrum magával ragadó élményt kínált.
A Colosseum két legmagasabb szintjének biztonságba helyezésére és helyreállítására a római régészeti felügyelet 1,4 millió eurót (437 millió forint) fordított. Ebből az összegből a 2010-ben megnyitott harmadik emelet 700 négyzetméteres részének restaurálását is fedezték, valamint helyreállították a második és harmadik emelet közötti fedett folyosót. Ez a Colosseumban épségben fennmaradt egyetlen fedett folyosó: falain láthatók a mintegy 2000 éves fehér vakolat darabjai vörös feliratokkal, amelyeket az ott dolgozó munkások véstek fel.
A nézőtér fokozatos helyreállítása a műemlék összetett restaurálásának részét képzi. Tavaly fejeződött be a Colosseum külsejének megtisztítása és karbantartása, amelyet a Tod's olaszországi vállalkozói csoport finanszírozott 25 millió euróval. Az amfiteátrum belsejének helyreállítása az olasz kulturális tárca 18 millió eurós támogatásával zajlik, a következő lépés az aréna alatti részek restaurálása lesz, majd a Colosseumot - szükség esetén - lefedő tetőszerkezet megépítése, amelynek terveit a régészeti felügyelet már engedélyezte. A cél a Colosseum minél eredetibb állagának helyreállítása az évente több mint 6 millió ember által látogatott műemlék korszerű megőrzésével.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap