Több mint 200 éves rákdiagnózist erősítettek meg brit orvosok
2017. január 2. 09:29 MTI
Több mint 200 éves rákdiagnózist erősítettek meg brit orvosok - számolt be róla a BBC hírportálja. A sebész, aki 1776-ban lett III. György király orvosa, egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően a gyógyítás a kés forgatásától a tudomány felé indult el.
Korábban
A diagnózist kora egyik legbefolyásosabb sebésze, John Hunter állította fel 1786-ban. Páciense betegségéről azt írta, "csontkeménységű tumor". A Royal Marsden Kórház orvosai elemezték a betegtől származó mintákat és az esetről szóló feljegyzéseket, amelyeket a hajdani sebészről elnevezett londoni múzeumban, a Hunterianben őriznek.
A sebész, aki 1776-ban lett III. György király orvosa, egyike volt azoknak, akiknek köszönhetően a gyógyítás a kés forgatásától a tudomány felé indult el. Azt is mesélik róla, hogy gonorrhoeával, vagyis tripperrel fertőzte meg magát, amikor könyvet írt a nemi úton terjedő betegségekről. Hatalmas orvosi gyűjteménye a brit sebészek szervezetének Hunterről elnevezett múzeumában tekinthető meg, itt őrzik feljegyzéseit arról a betegről, aki 1786-ban érkezett a Szent György kórházba, combján egy kemény duzzanattal.
"Úgy tűnt, mintha a csont vastagodott volna meg és a daganat igen gyorsan növekedett. Amikor a beteg részt megvizsgáltuk, azt találtuk, a combcsont alsó részét veszi körül a valószínűleg magából a csontból származó anyag" - olvasható a kéziratban. Hunter amputálta a férfi végtagját, a beteg négy hétig gyógyultnak tűnt. "Ettől kezdve egyre veszített súlyából, légzése mind nehezebbé vált" - folytatta feljegyzéseit a sebész.
A beteg hét héttel a műtét után meghalt. A boncolás feltárta, hogy az áttétek elérték a tüdejét, a szívét és a bordáit. Több mint 200 évvel később Christina Messiou, a londoni kutatócsoport vezetője analizálta a hajdani páciens daganatmintáit. "Gyorsan eszembe jutott az oszteoszarkóma, vagyis a csontrák, ahogy ránéztem a mintákra, de John Hunter esetleírása is rendkívül pontos volt: egybeesett azzal, amit ma tudunk a betegség folyamatáról. Az új, nagy kiterjedésű csontképződés és az elsődleges daganat külleme valóban a csontrákra jellemző" - magyarázta az orvos.
Az orvos a londoni Royal Marsden kórház orvosai véleményét is kikérte, ők modern képalkotó eljárásokkal erősítették meg az évszázados diagnózist. Messiou, aki maga is szarkómaspecialista, elmondta, hogy nemcsak a korabeli kórmegállapítás volt döbbenetesen pontos, de a páciens kezelése is a maihoz hasonló elveket követett. A kutatás izgalmas része azonban Messiou szerint még csak most következik: Hunter több daganatmintáját is vizsgálatnak vetik alá, hogy mikroszkópos és genetikai módszerekkel összehasonlítsák őket mai tumormintákkal.
"Őszintén szólva nem nagyon tudjuk, mit fogunk találni. A rák kétszáz évnyi evolúcióját tanulmányozva érdekes lesz látni, változott-e valami, és a lehetséges módosulások kapcsolatba hozhatók-e az életmódból fakadó kockázatokkal" - mondta Messiou, aki kutatótársaival a British Medical Journal aktuális számában írt eddigi eredményeiről.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.