Két törvénytelen gyermeke is születhetett svéd szeretőjétől Marie Antoinette-nek
2016. január 18. 08:24
Francia szakértőknek a legmodernebb technikai eszközök segítségével sikerült megfejteni Marie Antoinette és a svéd Axel de Fersen gróf titkosított levelezését. A dekódolt üzenetekből kiderült, hogy a feltételezések beigazolódtak, és a királyné valóban szerelmi viszonyt folytatott kegyencével. Eközben egy brit történész hamarosan megjelenő könyvében azt állítja, hogy a titkos kapcsolatból két gyermek is született.
Korábban
A levelek egyik részlete így szól: „Nem fejezhetem be [a levélírást] anélkül, kedves és nemes barátom, hogy elmondjam neked, őrülten szeretlek, és nincs olyan pillanat, amikor ne imádnálak”. A királyné a fenti sorokat 1792. január 4-én, vagyis fél évvel a királyi család végül kudarcba fulladó szökési kísérlete után, valamint egy évvel férje, XVI. Lajos kivégzése előtt írta a svéd grófnak.
A történészek régóta vitatkoztak azon, hogy pontosan milyen kapcsolat fűzte egymáshoz Marie Antoinette-et és a svéd arisztokratát. Voltak, akik szerint megmaradtak a finom romantika szintjén, mások úgy vélték, a testi interakció egy magasabb fokára is felléptek, és akadt, aki úgy gondolta, a királyné és a gróf a plátói szerelem határait sem hágták át. A kérdés különösen azokban az években játszott kulcsszerepet, amikor a forradalomárok a királynét pazarló életmódot folyató, férjét és országát eláruló szajhának igyekeztek beállítani, miközben a királypártiak meg voltak róla győződve, hogy a hűség mintaképe.
A levelezésük eddig ismert részletei szinte kizárólag az államügyek tárgyalására korlátozódtak. A személyesebb részeket valaki – sokan úgy gondolják, hogy becsülete megvédése érdekében a svéd gróf maga, vagy egyik utóda – átszerkesztette. Bár sokan próbálkoztak, a cenzúrázott – körkörös firkákkal gyakorlatilag olvashatatlanná tett – üzenetek megfejtésére irányuló minden eddigi próbálkozás kudarcba fulladt. Most azonban a francia kulturális örökségvédelmi hivatal (Le Centre de recherche sur la conservation) kutatóinak sikerült elolvasniuk Marie Antoinette eredeti sorait. A szakembereknek a legújabb röntgenes technológia, valamint infravörös szkennerek segítségével sikerült elkülöníteniük egymástól a két írásréteget – köszönhetően kismértékben eltérő réztartalmuknak. A szakértők a következő hónapokban várhatóan további titkos részleteket fognak felfedni a levelezésből.
Marie Antoinette szerelmi élete ezekben a hónapokban bizonyosan a figyelem középpontjába kerül, és ez nem csak a francia szakértők felfedezésének tudható be. Evelyn Farr brit történész tavasszal megjelenő, I Love You Madly – Marie-Antoinette and Count Fersen: The Secret Letters („Őrülten szeretlek” – Marie Antoinette és Fersen gróf: A titkos levelezés) című könyv szerzője ugyanis azt állítja, hogy Marie Antoinette lánya, a 11 hónaposan elhunyt Zsófia Heléna Beatrix hercegnő apja valójában nem XVI. Lajos, hanem Fersen gróf volt. „Abból, amire Dorchester hercege célozgatott Devonshire grófnőjének, elég nyilvánvalóan kiderült, hogy Zsófia hercegnő Fersen gyermeke volt” – fejtette ki Farr.
A történész emellett egy másik gyerek, a kis Lajos Károly esetében is kétségbe vonja XVI. Lajos apaságát. Farr szerint a feltételezést egy, a házaspár barátja, Quintin Craufurd által 1791-ben az akkori brit miniszterelnöknek, William Pittnek, valamint külügyminiszternek, Lord Grenville-nek küldött feljegyzés támasztja alá. Craufurd az üzenetben azt írta a politikusoknak, hogy az általános közvélekedés szerint közeli barátja, Fersen gróf a dauphin, vagyis a kis Lajos Károly apja.
A könyv idézi a szerelmes grófot, aki egy, Marie Antoinette-nek írt levelében így fogalmazott: „Szeretlek, és egész életemben őrülten szeretni foglak”. A királyné válaszában „a legjobban szeretett és szerető” férfinek nevezte Fersent, és biztosította: „a szívem teljesen a tiéd”. „Csak azért élek, hogy szerethesselek – egyetlen vigaszom, hogy imádhatlak” – írta Fersen az egy másik titkos levélben. „Istenem, milyen kegyetlenség, hogy ilyen közel vagyunk, és mégsem láthatjuk egymást” – válaszolta Marie Antoinette. Farr úgy véli, az ember nem mondja egy egyszerű barátjának, hogy „őrülten szereti”, nyilvánvaló tehát, hogy itt testi kapcsolatról van szó. A történész könyve szerint a szerelmesek – akiknek a viszonya mintegy tíz éven át tartott – láthatatlan tintával és kódnevekkel próbálták meg eltitkolni szenvedélyes levelezésüket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2018
- Géza fejedelem helyett felesége, Sarolt irányíthatta az országot
- A pornokrácia évtizedei Rómában – ki is volt az „igazi nőpápa”?
- A kormányzóné, Purgly Magdolna útja Sofronyától Estorilig
- Pergőtüzek krónikája
- Kormányzóné, anyakirálynő, hercegi nagymama - Szilágyi Erzsébet élete
- Péter Gábor, a „szovjet ügynök”
- Hét híres kutya a történelemből
- Verne valóra vált víziói
- Erzsébet királyné anyasága
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.