A hadvezér, aki nem vesztett csatát
2015. november 24. 10:29 MTI
Kétszáznyolcvanhat éve, 1729. november 24-én született Alekszandr Vasziljevics Szuvorov, az orosz hadművészet és hadtudomány egyik megalapítója. Gazdag hadászati, harcászati tudományos hagyaték maradt utána, emlékét az 1942-ben alapított Szuvorov-rend is őrzi.
Korábban
Katonacsaládból származott, dédapja svéd századosként települt Oroszországba, nagyapja az ezredesi rangig vitte, apja I. Péter harcostársaként tábornok és szenátor lett. Apja keze alatt ismerkedett a hadi tudományokkal, nyelveket tanult, közben edzette születésétől fogva gyenge fizikumát. 13 évesen kezdte a szolgálatot közkatonaként a szemjonovszkojei gárdaezredben, 6 év múlva káplár, 25 évesen tiszt lett, főhadnagyként került az ingermanlandi gyalogezredhez.
Az 1756-63-as hétéves háborúban ezredessé léptették elő, az 1768-1772-es Lengyelország elleni háborúban ő vette be Krakkót, a háború végén vezérőrnagyként már hadosztálynak parancsnokolt. 1773-ban a török frontra kérte magát, ahol 1774 júniusában Kozlodujnál döntő győzelmet aratott, ami után Törökország kénytelen volt kijutást biztosítani Oroszország számára a Fekete-tengerhez. Két hónap múlva II. Katalin cárnő parancsára Pugacsov paraszthadaira mért vereséget, felszámolta a doni kozák erőket, 1783-tól a kubáni és budzsáki tatárok ellen hadakozott.
Az újabb, 1787-1791 közötti orosz-török háborúban Szuvorov harmincezres hadtestével 1789 júliusában Focsaninál szétverte Oszmán pasa seregét, szeptemberben négyszeres túlerő fölött diadalmaskodott a (romániai) Rimnicu folyónál, 1790 decemberében bevette Izmail erődjét. Az orosz erők főparancsnokaként 1794 októberében ő verte le Lengyelországban a Kosciuszko-felkelést, a jutalom tábornaggyá való előléptetése volt. Dél-Oroszországban állomásozva írta meg 1796-ban A győzelem tudománya című művét, amelyben több évtizedes katonai tapasztalatait összegezte. Az írás szellemisége szemben állt az új cár, I. Pál porosz felfogásra épülő katonai reformelképzeléseivel, emiatt Szuvorov kegyvesztett lett, a novgorodi kormányzóságba száműzték.
Amikor 1799-ben összeállt a második franciaellenes koalíció, a szövetségesek kérésére a cár Szuvorovot nevezte ki az itáliai orosz-osztrák seregek főparancsnokává, s ő felszabadította Észak-Olaszországot. Ezt követően erőit 1799 szeptemberében az Alpokon keresztül Svájcba irányították, hogy onnan támadjon Franciaországra, a hadi helyzet alakulása miatt azonban - a bekerítést és a részenkénti felmorzsolódást elkerülendő - kelet felé kellett fordulnia. Az orosz csapatok háromszoros ellenséges túlerőtől szorongattatva, több hágón keresztültörve, folyamatos harcban, de a szétverést elkerülve végül kijutottak Ausztria területére. I. Pál 1799 októberében felmondta a szövetséget Ausztriával. Hazahívta a generalisszimusszá előléptetett, de ismét kegyvesztetté vált Szuvorovot, aki betegen érkezett vissza Szentpétervárra, s 1800. május 18-án meghalt. Gazdag hadászati, harcászati tudományos hagyaték maradt utána, emlékét az 1942-ben alapított Szuvorov-rend is őrzi.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.