Megújulnak a magyar kastélyok és várak
2015. augusztus 28. 10:34 MTI
Megjelent a Nemzeti Kastély- és Várprogram turisztikai célú fejlesztéseinek felhívása 33 milliárd forintnyi keretösszeggel - mondta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára pénteken.
Az államtitkár közölte: a várak és kastélyok minimum 50 millió forint, maximum 1,5 milliárd forint támogatásban részesülhetnek, míg a világörökségi helyszíneken elhelyezkedő várak, kastélyok esetében a támogatás elérheti a 3 milliárd forintot is az akár 100 százalékos támogatás mellett. A programból újulhat meg többek között az egri, a diósgyőri, az esztergomi és a siroki vár is, kastélyok közül pedig például a bicskei Batthyány-kastély és parkja, vagy a szécsényi Benczúr-kastély.
Az egyes várakra, kastélyokra vonatkozó fejlesztési elképzeléseket külön-külön szükséges benyújtani kiemelt kiválasztási eljárásrend szerint. Az első támogatási igény benyújtására leghamarabb szeptember végén kerülhet sor. A támogatható tevékenységek között szerepel többek között az egyedi turisztikai profil kialakítása, ami a helyszín egyediségére építő, a turisztikai élmény alapjául szolgáló innovatív attrakciófejlesztést jelent.
Támogatható továbbá az örökséghelyszín eredeti funkciójának bemutatása, illetve az élményszerű látogatás feltételeit biztosító interpretációs és látogatómenedzsmentet célzó fejlesztések, élményelemeket jelentő technikai fejlesztések, interaktív bemutatási formák.
Az uniós támogatás segítségével kialakítható a gyűjtemény bemutatására alkalmas többfunkciós terem, kiállítótér is. Megvalósítható továbbá a nemzetközi vonzerővel rendelkező, az épület történelméhez, funkciójához kapcsolódóan megrendezésre kerülő kulturális, művészeti rendezvények, fesztiválok lebonyolítására alkalmas infrastrukturális feltételek fejlesztése - tette hozzá.
Ide sorolható még a turistafogadás feltételeinek létrehozása, vendégfogadó terek kialakítása, illetve az attrakció üzemeltetéséhez kapcsolódó sajátos ismeretek megszerzését célzó képzés is - közölte az államtitkár.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
régészet
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Máig számos rejtély övezi a Húsvét-sziget hatalmas szobrait
- Hosszú várfogság után vált a magyar régészet atyjává Rómer Flóris
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Kulturális központtá alakítják át a felújított gyalui várkastélyt
- Visszaadnák a Mikó-vár történelmi arculatát
- Bátran harcolt hazája szabadságáért Rómer Flóris, a magyar régészet úttörője
- Így buktak el az iráni sivatag ősi városai
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap