Nem szupervulkán miatt halt ki a neandervölgyi
2015. január 7. 08:04
Szakértők korábban úgy vélték, hogy egy dél-olaszországi vulkánkitörés okozhatta a neandervölgyi kihalását, ám egy új kutatás most azt állítja, hogy a 40 ezer évvel ezelőtt bekövetkezett katasztrófa nem volt elég nagy erejű az emberfaj eltűnéséhez.
Korábban
A Dél-Olaszországban bekövetkező erupció nem volt akkora erejű, hogy annyira lehűtse a hőmérsékletet, hogy a neandervölgyi ember kihaljon - mondta el a kutatásról megjelent tanulmány társszerzője, Benjamin Black, a kaliforniai Berkeley egyetem geológusa, aki szerint továbbra is rejtély, hogy mi vezetett a neandervölgyi kihalásához.
"A hanyatlás jelei már jóval a vulkánkitörés előtt megmutatkoztak. Addigra már csak néhány elszórt közösség maradt, nagyon nehéz megmondani, hogy mi okozta a végzetüket" - szögezte le Black a Live Science tudományos hírportálnak adott nyilatkozatában.
A neandervölgyi ember (Homo sapiens neanderthalensis) 200-250 ezer éve jelent meg és körülbelül 40-28 ezer évvel ezelőtt tűnt el. Európa és a Közel-Kelet egyes területein élt, az utolsó időkben a mai emberrel (Homo sapiens) egy időben és helyen, majd ezt követően - máig tisztázatlan okokból - kihalt.
Kihalására számos magyarázat született, ami folyamatos vitát generál a tudományos közösségben. Sokak szerint a modern ember a kognitív képességeinek fölényét kihasználva kerekedetett felül és szorította ki a neandervölgyi embert - így tudott többek között jobb, fejlettebb fegyvereket gyártani és ennek köszönhetően kezdett változatosabban táplálkozni. Mások úgy látják, a neandervölgyi és a modern ember akár ötezer éven át is "társbérletben" élhetett Európában, azaz elegendő ideig a két faj keveredéséhez, mígnem a homo sapiens teljesen kiszorította a neandervölgyit.
Black és kollégái a Nápoly melletti vulkán erupciójával kapcsolatos teória ellenőrzésére a 40 ezer évvel ezelőtti kitörés sziklákban megőrződött nyomainak adatait egybevetette a klímamodellekkel. Új modelljük azt jelzi, hogy a kén-dioxid - amely elnyeli a napsugarakat, lehűtve ezzel a levegőt - miként terült szét az atmoszférában a kitörést követően Európa felett.
A kutatócsapat vizsgálata szerint a klíma legfeljebb 5-10 Celsius fokot csökkenhetett, amely hőmérséklet-ingadozáshoz azonban a neandervölgyi korábban könnyedén alkalmazkodott. Sőt a neandervölgyi ember ebben az időben már szinte teljesen kihalt Olaszországban, a klímaváltozás Európa többi részében pedig jóval mérsékeltebb volt. A kutatás eredménye tehát azt mutatja, hogy az erupció nem lehetett tényező a neandervölgyi kihalása kapcsán - szögezte le Black.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 20:20
- India egységének védelmére hivatkozva gyilkolták meg a Nehru–Gandhi-dinasztia tagjait 18:05
- Gyilkosságok sora árnyékolta be a Colt gyártásának kezdeteit 14:20
- Törökkori konyhával és tűzijátékkal várja az érdeklődőket a tatai fesztivál 13:20
- A kémiában és a hadászatban egyaránt tehetségesnek bizonyult Görgei Artúr 09:50
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap