Megtalálták a világ legnagyobb oszlopfőjét
2013. október 15. 13:23
A világ legnagyobb oszlopfőjét tárták fel Törökország középnyugati részén, Balıkesir tartományban – számoltak be a török lapok.
Korábban
A korinthoszi oszlopfőt Balıkesir tartomány Erdek nevű körzetében, Hadrianus templomában (Küzikosz) tárták fel. A római korból származó emlék a világ eddig ismert legnagyobb oszlopfője – mondta el Nurettin Koçhan, az Atatürk Egyetem professzora.
A templom nyugati felén augusztus óta harminc ember, köztük egyetemi kutatók és diákok dolgoznak, a munka várhatóan októberig tart. A díszes oszlopfő mellett eddig egy sasszobor karma, egy fríztöredék és emberi figurák kerültek elő.
Hadrianus temploma 116 méter hosszú (a 120 évig épült epheszoszi Artemisz-templom 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt), eddig számos oszlopfő-töredéket találtak a romok között, de a mostani volt az első, amely egy darabban került elő.
Koçhan elmondta, hogy a most feltárt a világ eddigi legnagyobb olyan oszlopfője, amelyet a Római Birodalom határain belül találtak: belső átmérője 1,9 méter, két és fél méter magas, s ezzel felülmúlja a híres baalbeki (Libanon) Jupiter templomot is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2019
- Széchenyi Zsigmond vadászkalandjai
- Az 1990. októberi taxisblokád
- Az amerikai modernizmus első nagyasszonya
- 1918 - Az őszirózsás forradalom tündöklése és bukása
- A zselízi Eszterházy-kastély
- 1849 - Az aradi vértanúk tragédiája
- A szesztilalom rettegett szélmalomharcosa
- A Drechsler-palota különc asztaltársasága
- Hét híresség, akit elutasítottak a seregtől
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát 18:05
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet 16:05
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése 15:05
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét 14:20
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők 11:20
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa 08:20
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap