Tó közepére épült a vaskori falu Skóciában
2013. szeptember 3. 10:37
Régészek a délnyugat-skóciai Wigtownshire melletti tóban fedezték fel az első olyan vaskori falut Skóciában, amely egy tó közepére épült. A szakértők meglepődve tapasztalták, hogy az épületek nem mesterséges alapok tetejére épültek, hanem közvetlenül a lápi tőzegen álltak.
Korábban
A délnyugat-skóciai Monreith birtokon brit régészek feltárták az első olyan vaskori települést, amelyet egy tó közepén alakítottak ki (loch village). A kis falu egy tőzeghalom tetején állt az i. e. 1. századtól kezdődően. Effajta tavi falvakat már korábban is fedeztek fel a brit szigeteken, ám ez az első, amelyet a mai Skócia területén találtak, továbbá ez lehet a legkorábbi is.
Az ásatás előtt semmi jel árulkodott arról, hogy egy ekkora szenzációs leletcsoport fog előbukkanni a Black Loch of Myrton tavából, később azonban sorra kerültek elő a kétezer éves tárgyak: egy kőből készült tűzhely, majd a házak fennmaradt faszerkezetei. A szakértők szerint a legmeglepőbb felfedezés, hogy az épületek nem mesterséges alapok tetejére épültek, hanem közvetlenül a lápi tőzegen álltak, amely az idők során fokozatosan „építette” magát szigetté, s később hét háznak adott otthont.
A 19. században a tó melletti földek művelés alá kerültek, habár Sir Herbert Maxwell, Monreith hetedik baronetje (albárója) az 1880-as években vaskori kalapácsfejeket és egy köszörűkövet tárt fel a területen. A földművesek vízelvezetési törekvései azonban nem tudtak "versenyre kelni" a tó környéki mocsaras részek erejével. Később szántásra alkalmatlanná vált, s legelőként használták a vidéket, a sziget pedig lassan elmerült a habokban. Három évvel ezelőtt újból csatornákon keresztül kezdték el elvezetni a felesleges vizet, s régészeti ásatásokat is folytattak a területen, ahol a megtalált gerendákról a radiokarbonos vizsgálatok megállapították, hogy több mint kétezer évesek.
Az ígéretes leletek, valamint a közeli White Loch of Myrton tava mellett fellelt ókori tárgyak alapján a régészeknek jó okuk volt azt hinni, hogy a közelben egykoron egy korai vaskori település állhatott. A szakemberek ellen az idő is folyamatosan dolgozott, hiszen a nemrégiben felállított csatornák komoly veszélyt jelentettek a nedves, tőzeges környezetben konzerválódott faszerkezetekre. Idén ismét visszatértek a skóciai AOC Archaeology Group szakemberei, és önkéntesek segítségével tárták fel a helyszínt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap