Ma kézbesítik az utolsó táviratokat Indiában
2013. július 15. 10:19 MTI
Ma kézbesítik az utolsó táviratot Indiában: az ázsiai országban 163 éve működő szolgáltatás az állami telekommunikációs vállalat közlése szerint szinte relikviává vált az emailek és sms-ek korában. "Jöjjön! Mi mindannyian Indiában vagyunk" - ezt a tömör üzenetet 66 éve, éppen a szubkontinens véres szétszakadása után küldte Szantos Sarma édesanyja.
Korábban
"A határon való átkelés kockázatos volt. A távirat a család tájékoztatásának, a sürgős információk küldésének és a találkozók megszervezésének egyetlen eszköze volt" az egész világon - emlékszik vissza Sarma, akire a család egyetlen írni és olvasni tudó tagjaként az a feladat hárult, hogy megfogalmazza a sokszor életet mentő táviratokat. Mint mesélte, 1947 nyarán ő üzente meg a nagybácsiknak, hogy hagyják el az újonnan megalakult Pakisztánt, és jöjjenek a család után Újdelhibe, megmenekítve őket így a több százezer életet követelő vallási erőszakcselekményektől.
A brit gyarmati uralomtól való függetlenedés évében, 1947-ben 20 millió üzenetet küldtek szerte az országban, ez a szám tavaly viszont már nem haladta meg a 40 ezret sem, amelyek nagy részét kormányzati hivatalok továbbították a félreeső régiókba. Az üzenetek írása ma már morzekódok helyett számítógéppel történik, egy szóért átszámítva 32 forintot kell fizetni.
Az első távíróhuzalokat 1851-ben Kalkuttában, az akkori fővárosban fektették le a brit gyarmatosítók. A 40 kilométer hosszú sürgönydrótok a Hooghly folyótól indultak és a Bengáli-öböl egyik fontos kikötőjéig értek. A századfordulóra 200 ezer kilométerre bővült a távíróhuzalok hossza. Az üzenetek többnyire bírósági döntésekről, születésekről, halálesetekről, háborúról vagy épp meteorológiai előrejelzésekről szóltak. A szolgáltatás - helyi nevén "Taar" - ezenkívül fontos szolgálatot tett az 1600-ban alapított brit kelet-indiai társaságnak is, segítette megőrizni politikai és katonai befolyását a régióban. 1857-ben például, amikor az indiai katonák fellázadtak, országszerte hatalmas felkelést idézve elő a gyarmati uralom ellen, a telegramnak kulcsszerepe volt abban, hogy a britek úrrá tudtak lenni a kaotikus helyzeten.
Lata Harit, az Újdelhiben található híres Kashmere Gate Telegraph Office munkatársa elmondta, hogy az utóbbi időben már csak azok tértek be hozzájuk, akik valamilyen hivatalos okból akartak táviratot küldeni. "Ez már nem egy születés vagy halál bejelentéséről szólt. Ahhoz az emberek a telefonjukat vagy a mobiljukat használják" - mondta Harit, felidézve azokat az időket, amikor még kígyózó sorok álltak a hivatalban, és naponta 10 ezer táviratot adtak fel. A távirat-szolgáltató ágazat csak az utóbbi hét évben 250 millió dolláros (több mint 55,6 milliárd forintos) veszteséget könyvelt el Indiában, aminek hátterében a nemzeti mobiltelefon-előfizetések számának ugrásszerű megemelkedése áll: áprilisban elérte a 867 milliót, ez kétszer annyi, mint négy évvel ezelőtt volt.
Baldzsit Szingh, az újdelhi iroda 1972 óta szolgálatban lévő másik alkalmazottja az 1984-es "nagy hajrára" emlékezett vissza. Abban az évben gyilkolták meg Indira Gandhi kormányfőt, és a halálát követő politikai felfordulás és erőszakcselekmények nyomán a nap 24 órájában jöttek-mentek a táviratok. "Napokig haza se mentünk" - mesélte Szingh. A távirat-szolgáltatás három évtizeddel ezelőtti virágkorában országszerte 45 ezer távirati iroda szolgálta ki a lakosságot, számuk mára 75-re csökkent. Az ott dolgozó mintegy ezer távírász többségét nem fenyegeti a munkanélküliség, ugyanis áthelyezik őket egy másik munkakörbe.
Dzsagdis Csand Sarma közel 35 éven át élt abból, hogy segített a Kashmere Gate-i hivatalba betérő analfabéta ügyfeleknek megírni a továbbítani kívánt üzenetet. Mint mondta, az 1980-as években napi 150 telegramot készített el, az utóbbi időben ha három üzenet jutott egy napra, az már jónak számított. Igaz, azóta, hogy június 12-én a kormány hivatalosan bejelentette a távirat-kézbesítési szolgáltatás megszűnését, az irodák megnövekedett forgalmat tapasztaltak. "Eldöntöttük, hogy táviratot küldünk egymásnak" - mondta Tarun Dzsain informatikus. "Hamarosan ez már csak történelem lesz" - tette hozzá.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap