Tovább folyik a titkolózás Eichmannról
2013. június 28. 10:13 MTI
Továbbra sem hozzák teljes körűen nyilvánosságra a német hírszerzés (BND) titkos aktáit Adolf Eichmann egykori náci vezetőről - így döntött csütörtökön a német szövetségi bíróság. A dokumentumok további információkat szolgáltathatnának arról, hol tartózkodott Eichmann az 1950-es években.
Korábban
A bíróság elutasította a Bild című lap újságírójának keresetét, hogy tegyék teljesen elérhetővé a nyilvánosság számára a német hírszerzés titkos aktáit, amelyek további információkat szolgáltathatnának arról, hol tartózkodott Eichmann az 1950-es években.
Az újságírónak a szövetségi bíróságnál egy tavalyi eljárás során sikerült elérnie, hogy engedélyezzék az akták egy részének publikálását. Ebből derült ki, hogy az úgynevezett Gehlen-szervezet (a mai BND, a Szövetségi Hírszerző Szolgálat elődje) már 1952-ben ismerte a volt SS-alezredes argentínai búvóhelyét. A bíróság jelen esetben úgy ítélte meg, hogy a hírszerzésnek jogában áll visszatartani az aktákat.
Adolf Eichmann a Harmadik Birodalomban a zsidókérdés "végső megoldásának" felelőse volt, 1942-től ő is szervezte és irányította a megszállt országokban élő zsidók koncentrációs táborokba hurcolását. A II. világháború után Argentínába szökött, ahol álnéven élt és dolgozott mint egy városi vízmű tisztviselője. 1960-ban az izraeli titkosszolgálat elrabolta és Izraelbe szállította, ahol 1962-ben halálra ítélték és kivégezték.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap