10 tény a százéves háborúról
2013. április 22. 17:06
Korábban
1. Az 1337 és 1453 között zajló háború kezdetekor a mindössze kétmillió lakosú Anglia és a 14 milliós Franciaország állt szemben egymással.
2. Az 1823 óta „százéves háború” néven számon tartott küzdelem valójában 116 éven át folyt.
3. A francia Capeting dinasztia férfiági kihalása okozta trónviszály mellett a textilipara révén gazdag Flandria feletti uralom kérdése is szerepet játszott a háború kirobbanásakor.
4. Az angol király a jog szerint valójában a francia uralkodó hűbérese volt.
5. A háború leghíresebb ütközetében, az 1346-ban vívott crécy-i csatában a kétszeres túlerőben lévő francia seregek több mint tízezer főt veszítettek, míg az angoloknál alig százan maradtak holtan a csatatéren.
6. Az 1415-ös azincourt-i csatában az angol íjászok percenként akár 12 nyílvesszőt is kilőttek. Az ütközetben a 260 mérföld gyaloglás után megpihenni vágyó, vérhasban szenvedő angolok közel félmillió nyilat lőttek ki a franciákra. A csatában az ötszörös túlerőben lévő francia nemesség zöme életét vesztette.
7. A háború idején igen elterjedt volt a váltságdíj, az angolok és a franciák a foglyok pénz útján történő megszabadításában hatalmas üzletet láttak.
8. A francia nép felszabadító harcát vezető Jeanne d’Arc-ot az angolok háromszor is megégették a máglyán, nehogy bárki is ereklyét gyűjthessen tőle. Jeanne d’Arc 1920 óta Franciaország védőszentje.
9. Bár a százéves háború a franciák és angolok magánügye volt, a 116 év alatt Európa tucatnyi állama foglalt állást hadviselő félként.
10. Az angolok a burgundiakkal együtt 1428-ban a korabeli Franciaország területének közel 40 százalékát birtokolták, ám később Calais kivételével összes „gyarmatukat” elveszítették, amelyeket még Hódító Vilmos szerzett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.