10 tény a pestisről
2013. április 4. 11:09
Korábban
1. Európában az első nagy pestisjárvány 540 után dúlt, miután a globális éghajlatváltozás miatt a pestisbaktériummal fertőzött rágcsálók Kelet-Afrikából északra vándoroltak. Ekkor Konstantinápoly félmilliós lakosságából körülbelül százezren maradtak életben.
2. A „fekete halál” kifejezés onnan ered, hogy a bubópestis során az oxigénhiány miatt a bőr sötétkék színt kap. A beteg 2-7 napon belül elhunyt, ám aki túlélte a fertőzést, annak szervezete élete végéig védettséget kapott.
3. Az 1894-ig gyógyíthatatlannak hitt kórokozó DNS-e akár évszázadokig is megőrződhet az áldozatok fogbelében.
4. A fertőzés a 14. században Marseille-től Párizsig napi négy kilométeres sebességgel terjedt.
5. A karantén szó eredetileg negyven napot jelentett, ugyanis ennyi ideig tartották bezárva a pestisgyanús pácienseket.
6. A párizsi egyetem orvosai három bolygó 1345-ös furcsa együttállását hibáztatták a fekete halálért. További okokként nevezték meg a földrengéseket és a zsidókat.
7. A pestisre az egyház a középkorban érvágást, böjtölést és bűnbánatot javasolt.
8. A genovaiak Krím-félszigeten található kaffai erődjének ostrománál a tatárok biológiai fegyverként vetették be a pestist. A megfertőződött katonáik tetemét katapultok segítségével juttatták be a várba.
9. Habár a pestis baktériuma kifejezetten a meleg helyeket kedveli, 1348 és 1350 között Norvégia lakosságának 60 százalékát elpusztította.
10. A pestisdoktorok különböző olajokba áztatott ingekből, bokáig érő ruhákból álló öltözéket viseltek, amelyet egy madárcsőrre emlékeztető maszkkal egészítettek ki. A fura fejfedő csőrébe gyakran fertőtlenítő hatásúnak mondott gyógynövényeket helyeztek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Az ókori Athén
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Milyen lehetett evezni egy ókori görög hadihajón?
- A varázsitaloktól a tömegpusztító fegyverekig: hat kevéssé ismert tény az ókori görögökről
- A külóni vérbűnhöz is köze lehet az Athénban feltárt rejtélyes tömegsírnak
- Korsóban eltemetett gyermekek, hátrabilincselt kezű csontvázak – az ókori Athén titkai
- Erósz játszmái – házasélet és szexualitás az ókori Görögországban
- Több millió ezüstérmét tárolhattak a Parthenón tetőterében
- Az ebola már az ókori Athénban is felütötte a fejét?
- George Clooney felesége segíti Athént az Elgin-márványok ügyében
- A bódult Periklész ihatott az Athénban talált kupából
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap