10 tény Versailles-ról
2013. április 2. 12:05
Korábban
1. 1682-től az 1789-es forradalomig Franciaország nem hivatalos fővárosa, s a királyok lakhelye Versailles volt. A gazdag külváros ma Párizs területének az egynegyedét foglalja el.
2. Az európai kastélyépítészet csúcspontjának tartott palotában több mint 700 szoba, 2153 ablak, 1250 kandalló és 67 lépcsőház kapott helyett.
3. A Versailles-i kastély felépítése hatalmas összeget (116 millió livre) emésztett fel, amit a nép nem nézett jó szemmel. XIV. Lajos engesztelő ajándékként egy hidat épített nekik a Szajnára.
4. Az évtizedeken át zajló építés és bővítés idején egyidejűleg több mint 30 ezren dolgoztak a 670 méter hosszú homlokzatú kastélyon.
5. XIV. Lajos a kiskorában zajló nemesi felkelésekből okulva szerette maga mellett tudni az arisztokráciát. A kastélyban lakó nemesek és a kiszolgáló személyzet száma időnként elérhette a tízezret is.
6. A 132 kilométeres fasorral, számtalan medencével és 50 szökőkúttal büszkélkedő 800 hektáros parkba 210 ezer tőnyi, főként erős illatú virágok kerültek, amelyeket Lajos módfelett szeretett.
7. Versailles a szagok tekintetében is egyedülálló volt az európai kastélyok körében, ugyanis 1768-ig csak 9, a királyi család tagjai számára fenntartott toalett volt a palotában. A többi lakó többnyire ott végezte dolgát, ahol akarta.
8. A Napkirály több száz ember előtt öltözött fel, tulajdonképpen lakosztálya volt a Francia Királyság központja.
9. A Napkirály, mint a magas fák szerelmese, maga válogatta ki a fenyőket, nyárfákat és platánfákat.
10. A francia királyi udvar egykori büszkesége 1871 januárjában Franciaország legnagyobb megszégyenítésének helyévé vált. A francia-porosz háborúban diadalmaskodó németek a Tükörteremben kiáltották ki a Német Császárságot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap