Hétköznapok Petrában
2012. november 8. 14:26
Régészek, diákok és önkéntesek vizsgálják a modern világ hét csodája közé választott jordániai romváros, Petra egykori lakóinak mindennapjait.
Korábban
Petra 262 kilométerre fekszik Ammantól, Jordánia fővárosától. Hajdanán a nabateusok birodalmának volt a fővárosa, fénykorában csaknem 30 ezren lakták, de a római időkben, a nabateusok i.sz. 106-os felkelésének leverése után is virágzott. Jelentőségét az adta, hogy egy jelentős karavántút mentén helyezkedett el, s a tömjén- illetve mirhakereskedelem egyik meghatározó szereplője lett. A sziklába faragott, lenyűgöző palota- és templomhomlokzatok mögött csak kőbe vájt, sötét terek vannak, rendeltetésük még ma is ismeretlen.
A várost az i.sz. 747-es földrengés súlyosan megrongálta, s attól fogva több mint ezer évig el volt szigetelve a világtól, mígnem a svájci Johann Ludwig Burchhardt 1812-ben újra felfedezte. Utolsó lakóit, a pásztorkodásból élő beduinokat a jordán kormány az 1980-as évek közepén átköltöztette egy szomszédos településre. A sziklaváros azóta kizárólag turistalátványosság, 2007-ben a modern világ hét csodája közé választották.
Tom Parker (Észak-karolinai Állami Egyetem) és Megan Perry (Kelet-karolinai Egyetem) vezetésével most régészek, diákok és önkéntesek végeznek kutatásokat a területen, Petra egykori lakóinak, a nabateusok mindennapjait kutatva. Jelenleg az Északi Gerinc mentén folynak az ásatások, ahol az ötven, sziklába vájt aknasírban talált emberi maradványokból próbálják összerakni a helyiekkel kapcsolatos, eddig meglehetősen hiányosnak mondható képünket.
Ugyan a temetkezési helyek nagy részét az ókori sírrablók alaposan felforgatták, a 2012 nyarán folyó ásatási szezon során három sírból is előkerültek emberi maradványok, agyagedények, üvegek, kerámiavázák, olajlámpák, parfümös üvegek és egyéb tárgyi leletek. A római kori (i.sz. 2-4. század) leletek közül leomlott falak és a hozzájuk kapcsolódó maradványok kerültek napvilágra; a kutatók ezekről úgy gondolják, hogy minden bizonnyal a Petrát i.sz. 363-ban sújtó földrengés során dőltek össze.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.