Megoldották a Stonehenge-rejtélyt
2012. június 26. 08:58
A Stonehenge kutatói közel tízéves régészeti vizsgálat után arra a következtetésre jutottak, hogy a titokzatos kőkör egy emlékmű, amelynek célja a regionális különbségek és konfliktusok hosszú időszaka után Britannia népeinek egységesítése volt.
Korábban
A kutatók elmélete szerint a Stonehenge a különböző ősi emberi csoportokat jelképezi. Az emlékművet alkotó kövek eredete is ezt támasztja alá, hiszen a kőtömbök a sziget különböző részeiről származnak, néhányuk Dél-Angliából, mások pedig Nyugat-Walesből érkeztek.
Az öt egyetemből (Sheffield, Manchester, Southampton, Bournemouth, és a londoni University College) álló kutatócsapat tagjai a Stonehenge Riverside project (SRP) keretében vizsgálták az angliai kőépítményt, amelynek megépítését környezetének feltárása után i.e. 3000 és i.e. 2500 közöttire becsülik. A kutatók sorra elutasították a brit építményre vonatkozó korábbi elméleteket (prehisztorikus csillagvizsgáló, naptemplom, gyógyító zarándoklatok célpontja, druida templom), s egy tízéves kutatásba kezdtek.
„Amikor a Stonehenge felépült” – mondta Mike Parker Pearson, a Sheffield Egyetem professzora – „egy szigetszerte terjeszkedő kultúráról beszélhettünk, amely azonos stílusú házakban és kerámiákban fogható meg. A korábbi századok regionalizmusához képest mindez nagyon új volt.”
A helynek, ahol a Stonehenge felépült, az őskori britek kiemelt jelentőséget tulajdonítottak. Pearson szerint lehet, hogy a szigetország 4500-5000 évvel ezelőtti lakói a világ közepének gondolták a területet, ezért húzhatták fel a téli és a nyári napfordulót mutató építményeket. A kutatók úgy vélik, hogy az előbbi időpont fontosabb volt a korabeli lakosoknak, amire az építmény elhelyezkedéséből lehet következtetni.
A régészek teljes mértékben elutasítják azt a korábbi feltételezést, miszerint a Stonehenge építőit az ókori egyiptomiak ihlették, hiszen a kőépítményre hatással levő építészeti struktúrák mind megtalálhatóak voltak Britanniában, Skóciában és Walesben. Ráadásul tényként kezelendő, hogy a brit neolitikus kultúra Európa más részeitől is évszázadokig elszigetelten létezett. Valószínűleg a brit építmény lehetett az izolált kőkorszaki kultúra utolsó megtestesülése.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2010
- Magyar békefenntartók Kínában: haditengerészek a felkelők ellen
- Egy világrekorder magyar stewardess 27 ezer órája a levegőben
- Interjú Oborni Terézzel
- Paraszt Bruegel. Egy holland humanista élete
- Elhurcolva és elhurcolva. Lajos Iván próféciája 1939-ben
- A szovjetterror fehérorosz áldozatai, avagy a Kuropati erdő borzalmas titka
- Anyatejút. A szoptatás kultúrtörténete
- Csellóval a frontra. Egy kalocsai körorvos különleges kalandjai
- Prodam Guidó szenzációs akciója: az első repülés Budapest felett
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap