Részben középkori a capitoliumi farkasszobor
2012. június 24. 09:20 MTI
Végére ért a régi vita, meghatározták a római Capitolium-dombon álló nőstényfarkas-szobor korát. Mint kiderült, mindkét félnek nagyjából igaza van, a szobor részben etruszk, részben középkori.
Korábban
Róma városának - illetve a birodalomnak - jelképéről konferenciát rendeztek a Capitoliumi múzeumban, ahol a Romulust és Remust szoptató anyafarkast őrzik. Mint kiderült, a farkasalakot a XV. században egészítették ki az ikrekkel. A találkozón Edilberto Formigli restaurátor professzor, a bronzöntési technikák szakértője ismertette legújabb téziseit. Formigli szerint a farkasszobrot nem az etruszkok és nem is a rómaiak öntötték, hanem a középkorban készült.
Az alkotást mégsem lehet teljesen középkorinak tartani, mivel a szoborhoz egy, az ókorból megmaradt öntőformát használtak - állapította meg a szakértő. A professzor kutatásainak eredményeit az Archeologia Viva olasz folyóirat is közölte. Formigli kompromisszumos megoldást talált a szobor keletkezését évszázadok óta övező vitákra. A művészettörténészek egy része a szobor stílusa alapján az etruszk-római származást hangoztatta, mások a középkori eredetre esküdtek a szoborhoz alkalmazott tipikusan középkori bronzöntési technika miatt.
Állást foglalt a Der Speigel német magazin is, amely tavaly novemberben "középkori hamisítványnak" nevezte a capitoliumi szobrot. Az újság azzal vádolta Rómát, hogy szégyelli elismerni a szobor valós korát. Formigli hangsúlyozta, nincsen szó hamisítványról, a nőstényfarkas eredeti, "egy kicsit középkori, és egy kicsit ókori is".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Róma első császára ellen is háborúba ment az ókor egyik legharciasabb asszonya, Fulvia Antonia
- Mi volt Róma bukásának oka?
- Egyezményes súlyú fémdarabokat használtak pénzként a bronzkori Európában
- Jeruzsálemben került elő egy Aquincumban talált ókori bronzmécses párja
- Ki volt a történelem legrosszabb politikai tanácsadója?
- Mi okozta a Római Birodalom bukását?
- Hét meglepő tény a római nőkről
- Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
- Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20