30 ezer éve ugrott meg a nagyszülők száma
2011. július 27. 08:31 The Daily Mail
30 ezer évvel ezelőtt az ősember várható élettartama olyan rövid volt, hogy három generáció csak a legritkább esetben élt egymás mellett.
Korábban
A kutatók azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az ősember a hosszabb élettartalom miatt kerekedhetett felül riválisain, köztük a neandervölgyi emberen – olvasható a Scientific American című tudományos folyóiratban. Rachel Caspari antropológus tájékoztatása szerint a neandervölgyi ember fogazatát vizsgálták meg, amiből arra következtettek, hogy 130 ezer évvel ezelőtt még senki sem tölthette be a 30. életévét, azt a kort, amikor valaki már potenciális nagyszülővé válhatott.
A neandervölgyi kultúrában csak minden negyedik felnőtt érte meg a 30-at, az átlagos élettartam 15 és 30 év között volt. Mikor azonban a kutatók a kora kőkorszak emberfajait vizsgálták meg, akkor kiderült, hogy csak minden huszadik ember töltötte be a kritikus évet, ami azt jelenti, hogy sokan egyáltalán nem büszkélkedhettek unokával.
A magasabb élettartam nagyobb előnyökkel járt a közösségre nézve is, tekintve, hogy a „nagypapák” átadhatták a kulturális tudást, például a vadászati ismereteket, ráadásul mindeme tudás birtokában könnyen felülkerekedhettek riválisaikon. A tanulmány így arra is rámutatott, hogy a pár ezer főre fogyatkozott emberfaj hogyan tudott újjászületni; egy korábbi tanulmány szerint ugyanis az Európát és Ázsiát benépesítő csoport száma egy időben 1200 főre olvadt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Az ágyi poloska is a rómaiakkal érkezhetett Britanniába
- Caracalla diadalívét találhatták meg egy szerbiai szénbányában
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap