A náci űrprogram mítosza
2011. június 20. 08:27 Discovery News
Csak a katonai célú rakétagyártást forszírozta a náci vezetés, a német űrkutatás legendáját a NASA-hoz leigazolt tudós, a V-2 kifejlesztője, Wernher von Braun kezdte terjeszteni, majd tartotta életben.
Korábban
A sci-fi rajongók és gyakorlott összeesküvés-gyártók szeretnek eljátszadozni a gondolattal, hogy vajon tényleg volt-e űrprogramja a Harmadik Birodalomnak. Robert A. Heinlein volt az első a sorban, az amerikai író már 1947-ben értekezett a témáról, míg ma a várhatóan 2012-ben vászonra kerülő finn alkotás, a Vaség okozza a legnagyobb izgalmat a hívők körében.
Van-e bármi alapja a feltételezésnek, vajon tényleg űrprogramon dolgozott a náci vezetés? „Ez abszolút kizárható” – fogta rövidre a vitát Michael Neufeld, a Smithsonian űrkutatás-történeti kurátora. „Ez a félremagyarázás tipikus esete. Az emberek általában egyenlőségjelet tesznek a rakéta- és az űrprogram közé, de a németek rakétaprogramja kizárólag a fegyvergyártásra szorítkozott. Ez volt az egyetlen oka, hogy a Harmadik Birodalom támogatta a rakéták gyártását. A cél az volt, hogy létrehozzák a V-2-t, majd esetleg további nagyobb, interkontinentális rakétákat is gyártsanak” – tette hozzá.
A náci Németországban 1933 és 1945 között kevés olyan tudományos kutatás folyt, amely nem hadicélokat szolgált, ez pedig különösen igaz volt a rakétatechnikára. Még ha az olyan tudósok, mint Wernher von Braun „vegytiszta” tudományos űrkutatásról is álmodoztak, ez végül a rakétameghajtású fegyverek kifejlesztésében realizálódott. „Felismerték, hogy a fegyverprogram farvizén el lehet jutni az űrkutatásig” – mondta el Braun életrajzírója, Bob Ward. „Az űrprogramig a katonai célú kutatáson át, a technológiai fejlődésen keresztül juthattak volna, mindenesetre nem gondolom, hogy a politikai vezetésnek voltak ilyen ambíciói” – tette hozzá.
Az űr feltérképezése iránti vágy artikulálására azonban nem a nácik hatalomra jutása idején került sor. A húszas-harmincas években német tudósok, köztük az űrkutatás egyik úttörője, Hermann Oberth kezdtek foglalkozni az űrutazás kivitelezhetőségéről. „Aztán jöttek a nácik, és elkezdték dönteni a pénzt a fegyverprogramba” – mondta Neufeld.
A háború után a német tudósok fontos szerepet játszottak az amerikai és a szovjet űrprogramban. Braun például a NASA-nál helyezkedett el, s segítette életben tartani a német űrkutatásról keringő mítoszokat. „Ahogy a róla szóló életrajzban is írtam, Braun az űr megszállottja volt, csak ez foglakoztatta, ugyanakkor szélsőjobboldali nézeteket vallott, a nácikkal szimpatizált. Így a fegyvergyártás nem akarata ellenére történt” – nyilatkozta Ward.
Még a világháború után is katonai célokat szolgált a V-2, a német elme és találékonyság pedig hozzájárult szovjet-amerikai űrprogram elmérgesedéséhez. „A V-2 valójában nem a németek számára jelentett áttörést, inkább az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaország és más államok céljait szolgálta. Lerakta az alapokat az űr meghódításához” – tette hozzá a kutató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap