Várossá válásának évfordulóját ünnepli Sepsiszentgyörgy
2011. február 6. 14:49 MTI
Városként való említésének 550. évfordulóját ünnepli idén Sepsiszentgyörgy. A székelyföldi megyeközpontban a városházán már dolgoznak az egész éves programsorozat kialakításán.
Korábban
Antal Árpád polgármester bejelentése szerint az idei esztendő a jeles évfordulóról fog szólni Sepsiszentgyörgyön - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap. Az egész éves rendezvénysorozatnak három fő vonulata lesz, helyet kapnak benne a kulturális, a kreatív-interaktív és a szórakoztató rendezvények. Fotó- és rajzpályázatokat írnak ki, kiállításokat szerveznek, lesz sport, könnyűzene és 550 perces koncertsorozat is.
Az ünnepségek kapcsán ötletként vetődött fel, hogy 5,50 lejt (360 forint) gyűjtenének lakosonként egy új Szent György-szoborra. Antal Árpád szerint a város védőszentjének már álló szobrához, amelyet "Süsünek" is nevez a népnyelv, ragaszkodnak a városlakók, az már a város jelképévé vált. Mégis szeretnének helyet adni egy másik köztéri szobornak is, amely a város névadóját a mostaninál hagyományosabb formában ábrázolja.
Terveznek egy könyvsorozatot is, amelynek része Sepsiszentgyörgy képes története, A Szent György legenda és egy sepsiszentgyörgyi egyháztörténeti kiadvány. Az év végén a rendezvénysorozatról megírt és lefotózott anyagokat ugyancsak könyvben adják ki.
A dokumentum, amelyben első ízben tesznek említést Sepsiszentgyörgyről, mint mezővárosról, 1461-ből származik, bár vélhetően ezt megelőzően is város volt a székelyföldi település. A történészekkel egyeztetve a városházán végül arra a megállapításra jutottak, hogy 1461-et tekintik a városi rang elnyerése dátumának.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap