Elhunyt a "keleti James Bond"
2010. december 13. 13:47 MTI
Nyolcvannégy évesen elhunyt Alfred Müller, az egykori NDK-ban népszerű színész, akit Szigorúan titkos című ügynökfilmje nyomán a "a keleti James Bondként" emlegettek. A család kérésére ügynöksége nem közölte szombaton sem a halál időpontját, sem annak körülményeit.
Korábban
Müllernek a hírnevet az 1963-ban "ellen-James Bondként" forgatott For Eyes Only - Szigorúan titkos című, Veiczi János NDK-ban élő magyar származású rendező filmje hozta meg, amelyben a keletnémet titkosszolgálat, a Stasi rettenthetetlen ügynökét alakította. Két évvel a Szigorúan titkos sikere után Müllerre bízták egy gátlástalan bíró szerepét is A nyúl én vagyok című, DVD-n magyarul is elérhető filmben, amelyet azonban a keletnémet hatóságok egy ideig nem engedtek bemutatni az NDK-beli viszonyok kritikus ábrázolása miatt.
Szuperügynökként aratott sikere nyomán jóval több mint 100 filmben és tévésorozatban kapott szerepet, köztük olyan népszerű szériákban, mint az Unser Charly vagy Polizeiruf 110, emellett hosszú éveken át játszott a Maxim Gorki berlini színházban. A színészt élete végéig bosszantotta, hogy vakmerő Stasi-ügynökként skatulyázták be. "Mint ha semmi mást nem csináltam volna" - panaszkodott röviddel 80. születésnapja előtt.
A berlini fal leomlása után már jóval kevesebb szerepet kapott, bár még így is több szappanoperában, illetve krimisorozatban játszott. Legnagyobb sikerét Nyugaton az 1990-es években aratta a berlini Theater des Westens musicalszínpadán, ahol a Blue Jeans című zené darab kedvéért 70 évesen megtanulta a rock and rollt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor történelmi magazin
- Forró magyar őszök – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Trianon előtt - határon túl: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- A szabadság kapujában – megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Holokauszt 1944-ben: megjelent a Múlt-kor tavaszi száma
- Páratlan párok: megjelent a Múlt-kor téli száma
- Horthy Miklós ingadozó trónkérdései
- Rákosi 1956 utáni ismeretlen levelei
- A Hunyadi-dinasztia tündöklése és bukása
- Kulisszatitkok az Egri csillagok forgatásáról
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.