Tárlatvezetés a fáraó titokzatos sírjában
2010. január 20. 09:18 MTI
Neves egyiptológusok tartanak különleges tárlatvezetést hetente két alkalommal a budapesti Tutanhamon kincse kiállításon, segítségükkel a látogatók még többet megtudhatnak a fiatalon elhunyt fáraó életéről és titokzatos haláláról.
Korábban
Tutanhamon, az elfedett fáraó, az egyiptomi történelem egyik legrejtélyesebb alakja. A XVIII. dinasztiából származik, amely megalapította az Újbirodalmat, és amellyel egy új, kulturális virágkor köszöntött be a Nílus-menti birodalomba. Az "eretnek" Ehnaton fáraó fia gyermekként került a trónra, és korán, mindössze 19 évesen hunyt el tisztázatlan körülmények között. Utódai minden emlékműről kitörölték a nevét, így egyetlen királylistán sem szerepelt. Mindenki által elfeledetten nyugodott majdnem 3500 éven át a Királyok Völgyében, míg 1922 novemberében Howard Carter rá nem bukkant a sírjára.
A kiállítás két neves egyiptológus, Wolfgang Wettengel és Martin von Falck szakmai támogatásával jött létre. "Az életnagyságban rekonstruált tárgyaknak köszönhetően a látogatók valósághű benyomást nyerhetnek az ajándékok lenyűgöző gazdagságáról, amelyek a királyt voltak hivatottak szolgálni túlvilági utazása során. Az ókori egyiptomiak kultúrájával és hitvilágával, halotti kultuszával, az uralkodói családokkal és a titokzatos hieroglifáikkal kapcsolatos információkat látványosan, és mindenki számára érthetően, a legmodernebb médiatechnikával dolgozták fel és tárják az érdeklődök elé, akik a tárgyakat abban a formában pillanthatják meg, ahogy 1922. november 4-én Howard Carter brit régész egy gyertya pislákoló fényénél látta meg először a sír fantasztikus kincseit" - olvasható a szervezők közleményében.
A kiállításhoz 18 részes előadássorozat is kapcsolódik, hiszen kevesen tudják, hogy az óegyiptomiak ismerték a 365 napos kalendáriumot, rájöttek arra, hogy a nyers hús leviszi a gyulladást, és tökéletesen feltárták az emberi szervezet érrendszerét is. Ilyen és hasonló érdekességeket tudhatnak meg az érdeklődők az egykor virágzó kultúráról szombat délutánonként neves hazai egyiptológusok előadásain.
Januárban különleges tárlatvezetésekkel gazdagodott a kínálat. Hetente kétszer, hétfőn és szerdán 17.00 és 18.30, valamint 17.30 és 19.00 között a kiállítás neves egyiptológusok kíséretében tekinthető meg, akiknek köszönhetően az érdeklődők azonnal választ kaphatnak a szakértőktől felmerülő kérdéseikre. A tárlat április 25-ig látható a VAM Design Centerben (VI. Király u. 26.).
Részletek a kiállításról a www.faraokincse.hu címen olvashatók.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap