Nyomozás a náci kerti törpék ügyében
2009. július 21. 09:41 The Daily Telegraph, BBC News
A német igazságügyi hatóságok vizsgálatot indítottak azon kerti törpék miatt, amely a nácik üdvözlésként használt karlendítését utánozzák.
Korábban
A nürnbergi ügyészség egyrészt azt vizsgálja, hogy felelősségre vonható-e az alkotó. Másrészt azt próbálja megállapítani, hogy törvénybe ütköző cselekedet-e egy ilyen törpe kiállítása kirakatban. A német törvények ugyanis tiltják a feltűnő náci szimbólumok alkalmazását. A második világháború befejeződése óta Németországban tilos a hitleri korszakból származó karlendítés, a horogkeresztek és a különböző más náci jelek használata.
A "művész", Ottmar Hörl azt állítja, hogy a náci rendszer bírálatának szánta a törpét. Az 59 éves férfi egyébként 2005 óta a Nürnbergi Szépművészeti Akadémia elnöke is egyben. Elmondása szerint a 40 centi magas gnómokat tavaly Gentben, Tánc az Ördöggel címmel már kiállították, és akkor senki semmilyen botrányosat nem látott bennük. A művész szerint a helyiek megértették az alkotást, és senki nem tiltakozott.
A németek egyébként imádják a kerti törpéket, Németországban gyakorlatilag nincs kert hasonló dísz nélkül.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap