Szoknya helyett sárga ingben küzdöttek a skótok
2009. június 30. 12:46 The Daily Telegraph
A középkori skót harcosok a filmekben ábrázolt, kockás szoknyák és ruhadarabok helyett a valóságban sáfránnyal megfestett vagy éppen lóvizeletben áztatott világossárga ingekben mentek harcba.
Korábban
Fergus Cannan történész szerint a Bannockburnhöz és Flodden Fieldhez hasonló ütközetekben felvonuló skót seregek egyáltalán nem úgy néztek ki, mint azt a filmekben megszokhattuk. A szoknyák helyett a katonák egy sáfránysárga, leine croich névre hallgató tunikát viseltek, amelynek színezéséhez minden lehetséges anyagot felhasználtak.
Szerinte mostanáig senki nem foglalkozott azzal, hogy a skótok valójában mit viselhettek az ütközetekben. Sok történész állítja, hogy a Rettenthetetlen hihetetlenül pontos volt, de fogalmuk sincs miben lehetett pontos, mert ők sem tudnak szinte semmit sem a korról - állítja.
Cannan, aki egyébként Robert the Bruce-ig vezeti vissza családját, középkori leírások, kéziratok és egyéb ábrázolások alapján állította fel saját elméletét. A kutató Scottish Arms and Armour című, nemrég megjelent könyvében megpróbál élethű képet rajzolni William Wallace korának skót hadseregéről: szerinte a katonák világossárga tunikát viseltek, amelyet egy vastag öv fogott át. Ez a viselet egészen a 16. századig megmaradt - állítja.
Mivel a sáfrány a korban nagyion drága volt, ezért a szegényebbek vizelettel, vagy fakéreggel próbálták megszínezni saját ingüket, amelybe sokszor faleveleket is préseltek, hogy élénk színűek maradjanak. Erre pedig szarvasbőrt húztak, amelyet vastagon bekentek faggyúval, hogy vízálló legyen.
Az elemzést a többi kutató is igazolta, akik szerint a skót szoknya csak a romantika korában jelent meg tradicionális viseletként, és egészen addig nem hordtak hasonlókat.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
28. A második világháború
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A gyógyszeriparban, a közlekedésben és a számítástechnikában is óriási előrelépést hozott a II. világháború
- 1946-ban zárták be az utolsó, japán-amerikaiakat fogva tartó koncentrációs tábort
- Gránát elé vetette magát a brit katona, hogy megmentsen egy anyát és gyermekét
- Mindössze három fogolynak sikerült elmenekülnie a „nagy szökés” során
- Második világháborús tankot emeltek ki egy folyóból a Fülöp-szigeteken
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap