Zajszimfóniákban őrzik a történelmet
2008. november 22. 18:05 MTI
A kanadai Raymond Murray Schafer által létrehozott "Soundscape" szerint a hangok a képeknél inkább alkalmasak az emberiség történetének megörökítésére. Ezért a szervezetben dolgozó kutatók összeszedik, regisztrálják és archiválják azokat a hangokat, amelyeket városokban, parkokban, falvakban hallanak.
Ezeknek a hangoknak a komponálói és hallgatói mi vagyunk - mondta Schafer a La Repubblica című olasz napilapnak. Összességük véleménye szerint szimfóniát alkot, amelyet azonban teljes elnyomással fenyegetnek az olyan zajszennyezések, mint például a motorok zúgása vagy a szirénák sivítása.
A hangvadászok ugyanis csak az úgynevezett "tiszta hangokat" veszik fel, olyan behatárolt területeken, ahol ezek még jól hallhatók. Például a piacokon az árusok jellegzetes vevőcsalogatóit, a régi városrészekben az udvarokból, házakból kihallatszó beszélgetés-foszlányokat, perlekedéseket, a tereken a sétálók lépteinek zaját, a köszönéseket. "Hallgatóznak" parkokban, tengerpartokon, ahol a természet is hozzáadja a magáét. Felkeresik még a temetőket is, ahol az emberek a maguk sajátos módján, különbözőképpen kommunikálnak halottaikkal.
Az angolszász világ és Franciaország után, ahol ez a felmérés már évek óta folyik, megtörtént Catania teljes hangfeltérképezése, most folyik Milánóé és Firenzéé. A kutatók ezzel a munkával az embereket arra is rá akarják vezetni, hogy ne csak produkálják ezeket a hangokat, hanem újra hallják is meg azokat. Ha elveszítjük e képességünket - mondják - elveszik számunkra a világ megértésének egy része.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap