Zsidó terroristák űzték el a briteket Palesztinából
2008. július 21. 11:07
Egy hamarosan kalapács alá kerülő, és félezer angol fontra becsült pamflet a Közel-Kelet történelmének egyik elhallgatott epizódját mutatja be.
Korábban
A mai szóhasználattal megfogalmazott szöveg nem Irakból származik, sőt nem is az al-Kaida fogalmazta, hanem Haifában készült. A dokumentumot a múlt héten mutatták be a Mullock's brit aukciósházban, és azt a megszálló hadsereg katonáinak címezték.
Akcióban az Irgun: a Dávid király szálló romjai |
A dokumentumban az Irgun nem csak a britek, hanem saját katonái halált is előrevetíti, ám szerintük mindez csak akkor tisztességes, ha a megszállók is tudják, hogy miért adják életüket. Ezután következnek a szívszorítónak szánt sorok: "De mit tudtok valójában a terroristákról? Miért kell egy fiatalnak földalatti mozgalomhoz csatlakoznia?" A pamflet párhuzamot von a hét évvel korábbi eseményekkel is, és felveti: mi történt volna, ha a nácik lerohanják Angliát? Mit tettek volna ez ellen?
A pamflet a titkosításokkal foglalkozó brit katonai részleg iratanyagából került elő, és bár 60 éve az azt kezelőnek az összes többi hasonlóval együtt ezt is meg kellett volna semmisíteni, ám ezt mintegy mementóként megőrizte. Az aukciósház történelmi dokumentumokkal foglalkozó szakértője, Richard Westwood-Brookes szerint a papiros egy különleges felfedezés, hiszen ez egy terrorista akció manifesztuma. Emellett felveti a kérdést: kik a terroristák és kik a szabadságharcosok?
Az Irgun egyébként a britek mellett a Haganával, egy rivális terrorszervezettel is küzdött a hatalomért. Érdekes, hogy a csoport vezetője, Menahem Begin ekkor még keményvonalas radikális politikus volt, miniszterelnökként azonban 1979-ben ő írta alá Camp David-i békét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 19:05
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 15:05
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak 12:30
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer 10:35
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap