Újjáépítik a Festetics lótenyésztés központját
2008. február 6. 18:00
Az egykori ménesbirtok és az ókori romkert 2,7 milliárd forintból megvalósuló újjáépítése a jövő év második felében kezdődhet el és várhatóan 2012-ben fejeződik be.
Korábban
Az 50 hektáros majorság az 1700-as évek második felétől a II. világháború kitöréséig élte fénykorát. A 18. században a császári ház itt tenyésztett lipicai lovakat a bécsi Spanyol Lovasiskola számára. Az uradalom területén található klasszicista stílusú épületeket 1820 körül a Festetics család építtette, ez idő tájt vált híressé a Festeticsek ménese is: a lóversenyre tenyésztett angol telivérek Európa valamennyi lóversenypályáján jó eredménnyel futottak.
Az egykor fényűző gazdaság lassú pusztulása a második világháború után kezdődött el. A lóállások helyét ipari üzemek foglalták el, majd évtizedeken keresztül termelőszövetkezet gazdálkodott a területen. A cselédszobákat, a kocsiszínt és az egykori ököristállót átalakították komfortnélküli hajlékokká, amelyeket az 50-es évektől folyamatosan foglaltak el a bérlők. Jelenleg több mint százan élnek nyomorúságos körülmények között a majorságban: nincs gáz- és csatornahálózat, ivóvízhez csak a főtéri kúton tudnak hozzájutni - tette hozzá a múzeumigazgató.
A római korban Fenékpusztán át vezetett a legrövidebb út Aquincumtól Itáliáig, itt keresztezték egymást a provinciát átszelő - Sopianae (Pécs) irányából Savaria (Szombathely) felé haladó - utak. A csomópont biztosítására veteránokat, kiszolgált katonákat telepítettek Keszthely területére, és a 4. században felépítették a római erődöt. Az épületek közül ma már csak a diadalív, a háromhajós keresztény bazilika és az egykori magtár maradványai láthatók: az épületegyüttest 1,2 milliárd forint ráfordítással építik újjá - tette hozzá a múzeumigazgató.
Közlése szerint a major és a romkert újjáépítéshez szükséges 2,7 milliárd forintot több forrásból teremtik elő: pályázatot nyújtanak be a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséghez, a Regionális Operatív Programhoz és a Balaton Fejlesztési Tanácshoz is.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Holokauszttúlélők rajzait tekintheti meg a közönség a Magyar Nemzeti Galériában
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Csak a rendszerváltás után lett elismert Kertész Imre írói munkássága
- Szinte egész életét a humanitárius tevékenységnek szentelte id. Antall József
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Kiállítást nyitnak a volt jugoszláv országok az auschwitz-birkenaui koncentrációs táborban
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap